Megvan az ötödik magyar aranyérem a római Eb-n

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.

A 19 éves magyar versenyző 1:57.72 perccel diadalmaskodott, megszerezve a felnőtt mezőnyben első nagymedencés érmét világversenyen.

Kós Hubert ünneplése a táv végén | Fotó: MTI/Czeglédi ZsoltKós a második idővel került a fináléba, ahol ígéretéhez híven erősen kezdett. Elsőnek fordult ötven méter után, háton növelte előnyét, majd mellen a második helyre csúszott vissza, de a hajrát ő bírta a legjobban, és nagy győzelmet aratott.

„Az elmúlt három évem rendkívül nehéz volt, rendre lecsúsztam arról, amit elterveztem. Az EYOF-on kezdődött, ahol aranyakat akartam és négy ezüsttel jöttem haza, utána az ifjúsági vb-n századokkal csúsztam ki a döntőből mindkét vegyes számban. Aztán jött a Covid, majd tavaly a budapesti Eb, ahol ötödik, az olimpián pedig huszadik lettem. Úgy nézett ki, soha nem lesz szerencsém, de végre megjött valami” – mondta a magyar újságíróknak Kós. A fiatal úszó az MTI felvetésére megerősítette: bízik abban, hogy ezzel átszakadt egy gát. „Mondhatjuk ezt, mert eddig csak országos bajnokságot nyertem, ahol biztos volt az arany, most szerencsére például száz pillangón sikerült becsúsznom a döntőbe, itt meg összejött az arany. Ezt tovább kell csinálni, nem szabad, hogy visszajöjjön a régi Hubi” – mondta a sportoló.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban.

Férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:
KÓS HUBERT 1:57.72 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:57.82
3. Gabriel José Lopes (Portugália) 1:58.34

A nőknél Késely Ajna bronzérmet nyert 400 méter gyorsúszásban. A húszéves magyar versenyző – aki 2018-ban, Glasgow-ban ezüstérmes volt ebben a számban – 4:11.81 perccel hetedikként került a fináléba, ahol 4:08.00 perccel lett harmadik a német Isabel Marie Gose és az olasz Simona Quadarella mögött.Késely Anna bronzérmes | Fotó: MTI/Czeglédi Zsold

„A sorozatos negyedik helyek után végre összejött ez a harmadik hely. Már délelőtt is éreztem, hogy maradt még bennem erő, ez magabiztosságot kölcsönzött nekem a döntőre. Nagyon jó érzés volt, hogy a táv felét elhagyva még mindig könnyednek éreztem az úszást, aztán láttam a medence szélén a magyarokat, akik szurkoltak és mutatták, milyen jó helyen vagyok” – mondta a futam után Késely.

A döntő másik magyar résztvevője, Fábián Bettina 4:08.63-mal negyedik lett.

női 400 m gyors, Európa-bajnok:    
Isabel Marie Gose (Németország) 4:04.13 perc
2. Simona Quadarella (Olaszország) 4:04.77
3. KÉSELY AJNA 4:08.00
4. FÁBIÁN BETTINA 4:08.63

Kapcsolódók

Kimaradt?