Korcsolya- és úszásoktatás: tízezreket vezetnek be a sportba a székelyföldi programok

Egyre több erdélyi városban figyelnek oda a sportkultúra életben tartására és fejlesztésre, ennek pedig egyik legfontosabb része a gyerekek mozgásra ösztönzése. Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is a helyi önkormányzat kezdeményezésére biztosítanak számukra sportolási lehetőséget. A Kovászna megyei városban orvosi szűrésen is átesnek a diákok, és külön programokat szerveznek a lúdtalpas gyerekek számára is. A kezdeményezésekben résztvevő sportszakemberek napjaink kihívásairól, valamint a rendszeres testmozgás jelentőségéről is beszéltek a Maszolnak.

Csíkszeredában már közel 12 éve működik a korcsolya-úszás nevű iskolai program, amelynek köszönhetően az előkészítő osztályos, elsős és másodikos gyerekek korcsolyázni, a 3–4. osztályosok pedig úszni tanulhatnak. Ami a városi önkormányzat által támogatott projekt működését illeti, a gyerekek a sportórákon vesznek részt a sporttevékenységekben. Az oktatást a sporttanárok mellett úszásoktatók, jégkorongozók és korcsolyaedzők végzik.

Székelyföldön jól működnek a programok. | Kernászt Huba fotói

Ami a program jelentőségét illeti, nemcsak az egészséges életmód miatt lehet fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak korcsolyázni és úszni. Az alapvető készségek elsajátítása növeli annak az esélyét is, hogy közülük néhányan a jövőben versenyszinten is elkezdjenek sportolni. Tavalyi, Maszolnak adott interjújában a Román Jégkorong-szövetség elnöke, Nagy Attila elmondta, a hoki népszerűsítéséhez is fontos ezeknek a projekteknek a hatékony működése.

Trandafir Norbert mesteredző, korábbi olimpikon úszó kitért a program részleteire. Elmondta, az uszoda 2013-as elkészülésétől élhetnek a lehetőséggel a városi iskolák tanulói, 2017-ben pedig vidékre is kiterjesztették. Bár a világjárvány idején egy évig szüneteltetniük kellett a projektet, mára elmondhatják, hogy a városból megközelítőleg 5500, a falvakból pedig közel 3500 gyerek vett részt a tevékenységben.

„Hosszútávon is fent kell tartanunk a projektet, mert csak úgy tudjuk elérni azt, hogy Csíkszereda és környékéről a fiatalok 99 százaléka úszni tudjon, ezáltal egy egészségesebb jövőnek az alapjait tehetjük le. Mint jól tudjuk, az úszás egyik legegészségesebb sport a földön, az ízületek megterhelése nélkül mozgat meg minden izomcsoportot, megtanít a légzést kontrollálni, erősíti a tüdő és szív izmait is” – tért ki a mozgásforma fontosságára Trandafir.

Ami a költségeket illeti, a szülőknek évi 100 lejt kell fizetniük a korcsolyaoktatásért, az úszásért pedig alkalmanként 5 lej belépőt. A korcsolyaoktatást a Csíkszeredai ISK rövidpályás gyorskorcsolya szakosztályának edzője, Kalamár Zsolt koordinálja, aki néhány hete beszélt nekünk a sportág nehéz romániai helyzetéről.

Több ezer diákot vettek rá a sportra.

A projekttel kapcsolatos kérdéseinkre levélben válaszolt a városi önkormányzat is. Ami a kibővítés lehetőségét illeti, elemezték a helyzetet, hiszen vannak még olyan sportágak, amelyek helyet kaphatnának a programban. Azt viszont figyelembe kell venniük, hogy az iskolai kerettanterv nagyon feszes, hálásak is a pedagógusoknak a töretlen együttműködésért.

Sepsiszentgyörgyön a Bevezetés a sportba néven vált ismertté

Sepsiszentgyörgyön is működik egy hasonló kezdeményezés, amely a Bevezetés a sportba néven vált ismertté a helyiek körében. A program óvodai nagycsoporttól kezdve egészen a negyedik osztályig elérhető a gyermekeknek. Ebben részt vesz a város összes tanintézménye, közel 3600 gyerek jár hetente a foglalkozásokra. 2016 óta tehát már több tízezren fejleszthették képességeiket, az első generáció ma már kilencedik osztályba jár.

A program egyik vezetője, Kernászt Huba megkérdezésünkre elmondta, a korcsolyaoktatás minden más délutáni foglalkozással együtt az arénában zajlik, az úszótanfolyam pedig a városi uszodában. Fontos megemlíteni, hogy ebben az esetben a gyerekek labdajátékokat is kipróbálhatnak, valamint kinetoterápiás foglalkozáson vehetnek részt. Továbbá minden év elején orvosi szűrésen esnek át. Az elmúlt években cukorbetegséget és szívbetegséget is azonosítottak már egyeseknél, de találtak lúdtalpas gyerekeket is, akik számára külön foglalkozást tartanak.

„Jó lenne, ha országos szintű programmá tudna ez átalakulni. A lényeg itt a támogatáson van, mi szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az önkormányzat felvállalta a teljes finanszírozását, így a gyerekeknek ingyenes a tevékenység. A fiatalok hihetetlen sportkulturális hiányosságokkal rendelkeznek, egyre kevesebbet mozognak, és egyre többet ülnek gépek előtt” – hívta fel a figyelmet az általa érzékelt problémákra Kernászt, aki szerint manapság az elhízás is sokkal gyakoribb, mint régebb, amelyet a sportolással meg lehet előzni.

Opcionális a részvétel, de sok gyerek jár a foglalkozásokra

Ami a résztvevő szakembereket illeti, a Sepsi OSK-tól és a Sepsi-SIC-től is többen hozzájárulnak a gyerekek fejlődéséhez, de érdemes kiemelni az ISK munkáját is. Nyilvánvalóan a sportkultúra kialakításának egyik kitűzött célja a tehetséges fiatalok toborzása is a klubokba.

Sepsiszentgyörgyön opcionális a program.

Fontos a programmal kapcsolatban megjegyezni, a sporttevékenységek itt nem a tornaóra keretein belül zajlanak, hanem a tanórák melletti extra foglalkozásokon működnek, így a részvétel természetesen opcionális.

„Nem tudunk kötelezni senkit erre, de ennyi év alatt a programnak már híre ment a városban, és a szülők általában be akarják íratni rá a gyerekeiket. Mindig lesznek azért olyanok, akik valamiért ellenzik, mi ezt elfogadjuk, de a többségre nem ez jellemző. Sokan jó lehetőségnek látják ezt a kezdeményezést” –árulta el Kernászt Huba.

Mindkét nagyszabású projekt eredményesnek mondható, hiszen összesen több tízezer gyerek kaphatott szakmai bevezetést a sportolásba. Ami ebben az esetben is kulcskérdést jelent, az a programok anyagi támogatása, ugyanis egyes romániai városokban az önkormányzatok nem fordítanak nagy figyelmet a sportkultúra fejlesztésére. Országos szinten tehát nem könnyű feladat intézményes formában mozgásra bírni a gyerekeket, pedig ez nemcsak az egészségük megőrzésében, de bizonyos készségek elsajátításában is a segítségükre lehet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?