Kirúgja Cristiano Ronaldót a Manchester United
A portugál futballsztár azzal vádolta klubját, hogy „elárulta” őt, és azt mondta, Erik ten Hag menedzser „tiszteletlen” volt vele szemben, amikor a kispadon hagyta. A Manchester United megkezdte a futballistával megkötött szerződés felbontását anélkül, hogy Cristiano Ronaldónak kártérítést fizetne. A csatár egyébként heti 500 ezer font fizetést kapott - írja a Daily Mail.
A brit lap szerint a Manchester United közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy megteszik a „megfelelő lépéseket” a labdarúgóval szemben.
A Manchester United azután kezdte meg a Cristiano Ronaldóval megkötött szerződés felbontását, hogy a focista egy interjúban hevesen bírálta saját klubját.
Mint írják, a Manchester megpróbálja felbontani heti 500 ezer fontos szerződését anélkül, hogy a portugál sztárnak egy pennyt is kifizetne abból a 16 millió fontból, amit júniusban lejáró szerződéséig keresne. A klub ügyvédei szerint Ronaldo a Manchester United, a tulajdonos Glazers, Erik ten Hag menedzser és kollégái elleni vádjaival megszegte a szerződésében foglaltakat.
Az interjút, amelyben Cristiano a klubját szidja, két részletben adták le szerdán és csütörtökön. Ronaldo sok más mellett árulással vádolta a manchesteri klubvezetőket.
A 37 éves Cristiano Ronaldo 2021 nyarán tért vissza a Manchester United-hez. „Néhányan nem akarják, hogy itt legyek – nemcsak az edző, hanem a másik kettő vagy három is. Nemcsak idén, hanem tavaly is. Őszintén szólva, nem kellene ezt mondanom. De figyelj, engem nem érdekel. Az embereknek meg kellene hallgatniuk az igazságot. Igen, elárulva érzem magam" – mondta a sztárfutballista.
CSAK SAJÁT