Minden idők legnagyobb büntetését szabta ki Cristiano Ronaldóra a Manchester United

Egy millió angol fontra rúg az a büntetés, amelyet a Manchester United szabott ki Cristiano Ronaldóra, amiatt, hogy a hétvégi, Tottenham Hotspurs elleni összecsapáson a mérkőzés lefújása előtt elhagyta a kispadot. A Daily Mirror úgy tudja, hogy a klub azt is elvárja Ronaldótól, hogy kérjen bocsánatot csapattársaitól.

Erik ten Hag, a Manchester United edzője már a lefújás utáni interjúban jelezte, hogy Ronaldo tette nem maradt következmények nélkül. A holland betartotta ígéretét, és meglehetősen nagy szigorral csapott le a hónapok óta folyamatosan elégedetlenkedő Ronaldóra. A klub közleménye szerint ugyanis még a keretbe sem nevezték a portugált. „Cristiano nem lesz tagja a Manchester United csapatának a szombati, Chelsea elleni mérkőzésen. A csapat többi tagja teljes mértékben a mérkőzésre való felkészülésre koncentrál” – írták a hivatalos nyilatkozatban.

A portugál labdarúgó Instagram-oldalán reagált a Manchester United közleményére.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés

„Ahogy egész pályafutásom során mindig tettem, próbálok úgy élni és játszani, hogy megadjam a tiszteletet a kollégáimnak, az ellenfeleimnek és az edzőimnek. Ez nem változott. Én sem változtam. Ugyanaz az ember és sportoló vagyok, aki az elmúlt 20 évben a futball elitjébe tartozott, és a tisztelet mindig nagyon fontos szerepet játszott a döntéshozatali folyamataimban.

Nagyon fiatalon kezdtem, az idősebb, tapasztaltabb futballisták példája mindig nagyon fontos volt számomra. Így később én is próbáltam utat mutatni a fiataloknak azokban a csapatokban, amelyeket képviseltem. Sajnos ez nem mindig lehetséges, néha a pillanat hevében eluralkodnak rajtunk az érzelmek.

Most úgy érzem, keményen kell dolgoznom Carringtonban (a Manchester United edzőközpontjában – a szerk.), támogatnom kell a csapattársaimat, és készen kell állnom bármire bármely mérkőzésen. Nem opció, hogy engedek a nyomásnak. Sosem volt. Ez a Manchester United, és össze kell tartanunk. Hamarosan újra együtt leszünk.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?