Készen áll a Szatmárnémeti Olimpia VSK a második ligás rajtra

Hosszú évek harmadik ligás szereplése után szombaton Resicabányán kezdi meg a második ligás szereplést a Szatmárnémeti Olimpia VSK. Segíthet a jó szereplésben, hogy a csapat partnerséget kötött a Partium Labdarúgó Akadémiával.

Sajtótájékoztatón beszéltek a csapat vezetői – Mureșan István klubelnök, Bogdan Lobonț technikai igazgató, Botos Sándor edző, Zsiga Ervin csapatkapitány – valamint az új igazolás, a szatmárnémeti születésű Mircea Donca a második ligás tervekről.

Sikerült úgy alakítani a keretet, hogy a csapat helytállhat a román foci második vonalában | A szerző fotója

„Egy nehéz idény áll előttünk. Célunk, hogy biztosítsuk helyünket a másodosztályban a 2025–2026-os szezon végére is. Örömmel tölt el, hogy a csapat körülbelül 95%-os formában teljes kerettel utazhatott el az edzőtáborba. Nagy bizalommal vagyunk az együttes iránt, és reméljük, hogy szép teljesítménnyel örvendeztetjük meg szurkolóinkat a következő szezonban” – mondta Mureșan István, aki beszélt az Olimpia–Daniel Prodan Stadionban elvégzett szükséges korszerűsítési munkákról is.

Mint kiderült: még figyelik a játékospiacot, de összességében sikerült úgy alakítani a keretet, hogy a csapat helytállhat a román foci második vonalában.

„A fiúk munkája kimondottan jó volt, mindennel elégedett vagyok. Az egységre és az összeszokottságra alapoztunk, ezért is volt fontos számunkra, hogy a tavalyi keretből minél több játékost megtartsunk. Az újonnan érkezők jól – sőt, nagyon jól – beilleszkedtek a csapatba. Fizikai és taktikai felkészültség tekintetében is jó állapotban vagyunk, és alig várjuk, hogy kezdetét vegye az idény első fordulója” – magyarázta Botos Sándor, vagy ahogy mindenki hívja, Piri, a csapat vezetőedzője.

Újdonság az Olimpia VSK háza táján az is, hogy partnerségi megállapodást kötött a csapat a Partium Labdarúgó Akadémiával. Ez a megállapodás megerősíti a szatmári labdarúgás fejlesztésének alapjait, és jelentős előnyöket biztosít a sárga-kék klub számára. A sárga-kék alakulat elsőbbség elsőbbséget élvez a Partium Akadémia legígéretesebb játékosainak leigazolásában, a partnerség évente 600 000 lej pénzügyi hasznot hoz a klub számára, illetve az Olimpia VSK használhatja a Partium Akadémia sportinfrastruktúráját, ami optimális feltételeket biztosít az edzéshez és a fejlődéshez.

„Örömmel folytatjuk az együttműködést az Olimpiával, a megye élcsaptával, különösen most, hogy feljutottak a Liga 2-be. Ez a partnerség ösztönzést jelent fiatal játékosaink számára, akik most lehetőséget kapnak egy rangos klubban való szereplésre. A Partium Labdarúgó Akadémia az elmúlt években figyelemre méltó fejlődést mutatott, és az ország legjobban szervezett akadémiái közé tartozik – nyilatkozta a partnerség kapcsán Veres Norbert, az akadémia elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?