Három akadémistát is „megnéz” a Szatmárnémeti Olimpia VSK

A hét elején megkezdte felkészülési időszakát a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata, melynek bővített keretébe a Partiumi Labdarúgó Akadémia három játékosa is meghívást kapott. A Liga 3-ban szereplő alakulat számos felkészülési mérkőzés előtt áll az elkövetkezendő hetekben, így komoly fejlődést jelentő játéklehetőségük is adódhat U19-es srácoknak.

A Partiumi Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapatai jelentős fejlődést mutattak az elmúlt időszakban. Csik Tibor vezetőedző meghívására három U19-es játékos csatlakozott a Szatmárnémeti Olimpia VSK bővített keretének felkészülési programjához, amely egyben megpróbáltatást, valamint fejlődési és bizonyítási lehetőséget jelent a kiválasztott játékosoknak.

”A Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapatának szakmai stábja komoly érdeklődéssel figyeli a Szatmár megyei utánpótlás csapatokat, beleértve az azoknál tevékenykedő játékosokat és edzőket is. A Partium Labdarúgó Akadémiával kötött együttműködés révén pedig megfigyelés alatt tartjuk tevékenységeiket. Örvendetes számunkra, hogy lehetőséget adhatunk egyes fiatal játékosoknak, hogy megmutathassák a felnőttek között is rátermettségüket” – nyilatkozta Csik Tibor, a Szatmárnémeti Olimpia VSK vezetőedzője.

A Botos Sándor ”Piri” által felkészített Murvai Martin (17 év), Tempfli Patrik (17) és Szénási Márk (16) a napokban vett részt először a felnőtt csapat bővített keretének edzésén és jelenlétükre továbbra is számít a sárga-kék alakulat.

„Jó úton haladunk. Boldogít, hogy ilyen rövid idő alatt három játékosunkat szeretné közelebbről is megnézni az Olimpia VSK. Fontosnak tartom, hogy egy utánpótlás-korban lévő játékos minél korábban átérezhesse egy felnőtt csapat öltözőjének légkörét és abból merítve tovább fejlődjön. Remélem minél több játékosunknak adatik ilyen lehetősége a jövőben” – jegyezte meg U19-es vezetőedző.

Kapcsolódók

Kimaradt?