Katar 2022: Horvátország nyerte a bronzmérkőzést

A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte a marokkói együttest.

Az előző vb-n ezüstérmes Horvátország a hatodik vb-részvétele alkalmával harmadszor végzett dobogón, 1998-ban szintén bronzérmet nyert. Marokkónak meg kellett elégednie azzal, hogy az afrikai csapatok közül elsőként került négy közé, ott viszont két vereséggel zárt. A katari torna utolsó meccsére vasárnap kerül sor, a döntőben a címvédő Franciaország ellenfele Argentína lesz.

Nyíltsisakos, bátor játékkal kezdett mindkét fél, majd a gyors gólváltás után Marokkó szokásos taktikája szerint visszazárt a térfelére és átadta a kezdeményezést ellenfelének. A horvátok éltek is ezzel, lehetőségeket is kidolgoztak, köszönhetően annak, hogy a marokkói védelem a korábbiakhoz képest több kockázatot vállalt fel és többet is hibázott. A 30. perc után azonban az afrikai együttes erőre kapott, átvette az irányítást, és helyzetekig is eljutott. Gólt mégis az európai csapat szerzett annak ellenére, hogy a mérkőzésnek ebben a szakaszában javarészt védekezni kényszerült.

A szünet után a hátrányban lévő Marokkó megpróbált támadni, de akciói rendre fennakadtak a fegyelmezett horvátokon. A kreativitás mellett az erő és a lendület is hiányzott az afrikai csapatból, így az európai ellenfél rutinosan, valamint izgalmaktól mentesen őrizte előnyét. A félidő közepén töredezetté vált a játék, mindkét csapatból volt olyan játékos, aki a földre leülve jelezte, hogy számára ennyi volt a vb, cserét kér. A végjátékban Marokkó lelkiismeretesen indult újfent rohamra, de gólhelyzetet akkor sem tudott kialakítani, bár a lefújás előtti pillanatokban egy felívelés után En-Neszjiri centikkel fejelt a léc fölé.

Katar 2022, bronzmérkőzés

  • Horvátország–Marokkó 2-1

Kapcsolódók

Kimaradt?