Katar 2022: Franciaország Tunéziától, Dánia Ausztráliától kapott ki

A dánok számára hatalmas blama, hogy a csoport utolsó helyén végeztek, Ausztrália és Tunézia is megelőzte őket. 

Kikapott Ausztráliától, ezzel pedig a D-csoport utolsó helyén zárt Dánia. Az északiak a továbbjutás reményében léptek pályára, ám mindössze mezőnyfölényt sikerült kiharcolniuk, támadásaikból hiányzott a fantázia és az átütőerő. Az ausztrálok a 60. percben szerezték meg a vezetést, M. Leckie szép megmozdulást követően vette be Kasper Schmeichel kapuját. A dánok a folytatásban sem tudtak újítani, főleg előreívelésekkel próbálkoztak, a lelkes ausztrálok megérdemelten gyűjtötték be a három pontot és jutottak tovább.Örömmámorban úsznak az ausztrálok | Fotó: Facebook/FIFA World Cup

A csoport másik mérkőzésén az erősen tartalékos és nem igazán motivált franciák kikaptak Tunéziától. A mérkőzés egyetlen gólját Kazri szerezte az 58. percben. Az észak-afrikai csapat ekkor továbbjutást érő helyen állt, azonban rövid ideig, egész pontosan két percig tartott az örömük, addig, amíg Ausztrália is vezetést szerzett.

Tunézia maximum azzal vigasztalódhat, hogy a címvédőt legyőzte, Dániát pedig megelőzte a csoportban.

Kapcsolódók

Kimaradt?