Jégkorong: nemzetközi sikereket aratott a Sapientia U23

A 2021/2022-es szezonban újra lehetősége nyílt a Sapientia U23 jégkorongcsapatának, hogy az Európai Egyetemi Hoki Ligában (EUHL) bizonyítson. A székelyföldi fiatalok két külföldi túrán vannak túl. A legutóbbi kiszállásukról kitűnő mérleggel tértek haza Jens Brändström tanítványai.

Folytatta szereplését az Európai Egyetemi Hoki Ligában (EUHL) a Sapientia U23 jégkorongcsapata. A szezonban eddig két nemzetközi túrán vettek részt a fiatalok, és sok ezer kilométer utazás mellett 8 mérkőzésen vannak túl.

Az első, ötmeccses túrát egy győzelemmel és négy vereséggel zárták a székelyföldiek, az elmúlt héten újabb három mérkőzés következett. Sorrendben az Opole, az Oswiecim és a Zsolna várt az egyetemistákra. A csapat honlapjának beszámolója szerint a hosszú utazás másnapján rögtön egy értékes győzelemmel kezdett a "Sapi", ugyanis az Opole-t úgy tudták négy góllal verni, hogy az első, egymás elleni találkozón a lengyelek győztek hárommal.

A kezdeti lendület kitartott a későbbiekben is. A következő mérkőzés drámai küzdelmet hozott, végül a 12 gólos rendes játékidő után egy elkerülhető találattal az Oswiecim szerezte meg az extra pontot. Zsolnán kiegyenlített első harmadot követően kiszakadt a gólzsák, és nemcsak eredményesen, de kimondottan látványosan is játszottak a fiúk.

Jens Brändström vezetőedző a hazatérést követően értékelte a csapat teljesítményét: „Az Opole elleni meccs lényegében az első harmad végére eldőlt. A második és a harmadik játékrész kiegyenlítettebb volt, de egy pillanatig sem kellett igazán izgulnunk. Ez jól megmutatta, hogy mennyire más tud lenni egy találkozó képe, hogyha kihasználjuk a helyzeteinket” – kezdte a svéd szakember.

„A következő napon kissé csalódott voltam, mert szerintem mi voltunk a jobb csapat, kétszer is vezettünk behúzhattuk volna a három pontot. Végül a sok kiállítással olyan nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, hogy nekünk kellett a hajrában egyenlíteni a hosszabbításért. Azonban vissza tudtunk jönni, és pontot szereztünk, ami pozitívum. Igazán jó meccs volt egy erős ellenféllel szemben. A Zsolna elleni összecsapás más szempontból volt kissé furcsa, hiszen 11-3-ra győztünk, de elég lassan és álmosan kezdtünk. Az első harmad alapján bármi kisülhetett volna a meccsből, de 2-1-után dominánssá váltunk” – összegezte a vezetőedző.

Természetesen a svéd szakember is elégedett volt azzal a fejlődéssel, amin a legutóbbi lengyel-szlovák-cseh túra óta keresztülment a csapat.

„Nagyon sikeresnek tartom ezt a mostani kiszállást, 9-ből 7 pontot el tudtunk hozni. Persze, százszázalékos teljesítményt szerettünk volna, de így is nagyon elégedett vagyok. Úgy érzem, hogy minél több meccset játszottunk le a szezonban, annál jobban szembesültünk, hogy mi az, amit jól csinálunk, és mi az, amin változtatnunk kell. Emiatt tudatosabbak vagyunk, pontosabban értjük és pontosabban betartjuk a taktikánkat. Ugyanakkor nagyon jót tett az önbizalmunknak a Gyergyó és a Sportklub elleni mérkőzéseken szerzett sikerélmény” – zárta értékelését Jens Brändström.

Eredmények:
Opole HK - Sapientia U23 3-7
A Sapientia U23 gólszerzői: Salamon Ervin (3), Benedek Tamás (2), Antal László és Márton Botond
UHT Sabres Oswiecim - Sapientia U23 7-6 (hosszabbítás után)
A Sapientia U23 gólszerzői: Benedek Tamás, Márton Botond, Karda Előd Márton, György Rajmond és Antal László (2)
Unizia Zsolna - Sapientia U23 3-11
A Sapientia U23 gólszerzői: Glofák Zsombor (2), Márton Botond (3), György Rajmond, Antal László, Salamon Ervin (2), Benedek Gergő és Becze Botond
Korábbi eredmények:
UMB Hockey Team Besztercebánya - Sapientia U23 4-6
A Sapientia U23 gólszerzői: Antal László, Antal Hunor, Salamon Ervin (2), Karda Előd Márton és Galusnyák Botond
Gladiatos Trencsén - Sapientia U23 5-3
A Sapientia U23 gólszerzői: Karda Előd Márton és Antal Hunor (2)
Opole - Sapientia U23 6-3
A Sapientia U23 gólszerzői: Antal Hunor, Lázár Menyhért és Benedek Tamás.
UK Praha - Sapientia U23 7-2
A Sapientia U23 gólszerzői: Salamon Ervin és Antal László
Sapientia U23 - UK Praha 2-6
A Sapientia U23 gólszerzői: Becze Botond és Antal László

(Borítókép: Sapientia U23)

Kapcsolódók

Kimaradt?