Gyorsan változó és kiszámíthatatlan BL-főtáblát ígér az új rendszer az UEFA szerint

Az új formátumban minden meccs, minden gól és minden pont számítani fog; az új rendszer biztosítani fog egy gyorsan változó és kiszámíthatatlan táblázatot; több lesz az azonos szintű csapatok közötti mérkőzés, a szurkolók pedig már az első játéknaptól kezdődően élvezhetik az elsőosztályú összecsapásokat – állítja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) abban a hétfőn közzétett videóban, amely a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga új kiírását igyekszik elmagyarázni. „2024–2025 egy izgalmas új kezdet az európai klubtornák történetében” – hangsúlyozzák, azt pedig tény, hogy kontinentális viadalok radikális változáson esnek át a következő idénytől.

Az már két éve hivatalossá vált, hogy a Bajnokok Ligája mezőnye 32-ről 36 csapatra bővül, a klasszikus csoportkört pedig felváltja egy bajnoki rendszer a főtáblán, a kieséses szakasz előtt. Ebben az alapszakaszban a teljes mezőnyt ugyanabban az összesítettben rangsorolják, de mindegyik gárda csak nyolc meccset játszik majd – négyet hazai pályán, négyet idegenben –, nyolc különböző ellenfél ellen. Ezt sorsolás alapján határozzák meg. A sorsolás előtt a részvevőket négy kalapban emelik ki, és mindegyik csapat kap két-két ellenfelet mindegyik értékcsoportból. „Ez lehetőséget ad a csapatoknak arra, hogy több típusú együttessel megmérkőzzenek, a szurkolóknak pedig esélye lesz arra, hogy gyakrabban lássanak azonos szintű alakulatokat összecsapni a BL kezdeti szakaszában” – magyarázta közleményében az UEFA.

Fotó: UEFA

Hogy jobban megértsük az új rendszert, kicsit olyan lesz, mint a Román Kupa kiírásában a csoportkör, ahol bár nem vegyítették össze a teljes mezőnyt, de a csoportokban ott sem játszik mindenki mindenkivel.

De visszatérve a BL új idényére: az alapszakasz végén az összetett első nyolc helyezettje automatikusan a legjobb tizenhat közé jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós osztályozón válthatnak jegyet a nyolcaddöntőbe. A 25–36. helyezettek számára véget ér a nemzetközi idény, nem lesz esélyük az Európa Ligában folytatni. A kieséses szakaszban a már megszokott menetrend szerint, sorsolást követően, oda-visszavágó alapon küzdenek tovább. A meccsek is hétköznaponként – kedden és szerdán lesznek – lesznek ahogyan eddig, míg a BL finálét egy szombati napon rendezik majd.

A BL-ben és az EL-ben amúgy az alapszakasz szeptember és január között, a Konferencia Ligában viszont szeptember és december között lesznek, mivel ez utóbbi sorozatban csak hat fordulót rendeznek. Az UEFA arra is rámutatott, hogy minden egyes klubtorna kap majd egy exkluzív hetet, amikor a másik két klubtornán nem rendeznek majd meccseket. Mindegyik liga utolsó játéknapján azonos időben rendezik majd az összes meccset. Az már korábban ismert volt, hogy az EL és a KL kiírása megegyezik majd a BL-lebonyolításával.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke szerint egyértelműen megmutatták, hogy elkötelezettek a sport alapvető értékeinek megőrzésére, szerinte a kizárólag sportérdemen alapuló kvalifikáció révén megóvják a „nyílt viadal elvét”. „Nagyon örülök, hogy egyhangú volt a döntés. Ez is bizonyítja, hogy az európai labdarúgás egységesebb, mint korábban bármikor volt” – idézte a sportvezetőt a hivatalos honlap.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?