Magyarország BL-döntőre, Románia EL-fináléra pályázik

Magyarország labdarúgó-szövetsége Bajnokok Ligája-fináléra pályázik, Románia pedig a 2026 vagy a 2027-es Európa Liga-döntő megrendezésére vállalkozna. Utóbbi pályázatot az ország kormánya, valamint Bukarest főpolgármesteri hivatala is támogatja, hiszen az esemény a fővárosi Național Arénában lenne.

Fotó: FRF

Ott, ahol 2012-ben az Athletic Bilbao–Atheltic Madrid EL-döntőt rendezték. De nem ez volt a fő mozgatórugója a pályázatnak; az román futballszövetség (FRF) keddi bejelentése alapján az idei U21-es Európa-bajnokság, valamint a két évvel ezelőtti Eb-csoportkör és nyolcaddöntő sikeres megszervezésén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy versenybe szállnak a második legrangosabb európai klubtorna egy soron következő fináléjának a megrendezéséért.

Răzvan Burleanu, a sportági szövetség elnöke kiemelte: a legjelentősebb állami infrastrukturális beruházások a kontinensviadal kapcsán történtek, egy újabb jelentős rendezés pedig további együttműködést eredményezhet.

Az már ismert, hogy jövőre az írországi Dublinban, 2025-ben pedig a spanyolországi Bilbaóban lesz az Európa Liga fináléja.

Idén, mint ismeretes, Budapest adott otthont az eseménynek, három év múlva viszont már Bajnokok Ligája döntőt rendeznének a Puskás Arénában. Az UEFA keddi bejelentése alapján a rendezésért a milánói San Siro Stadionnal vannak versenyben.

Romániának több kihívója is akad, hiszen az EL-döntőt Németország, Skócia és Törökország is megpályázta, de a skótok és a németek a női BL-döntőt vagy a Konferencia Liga-fináléját is szívesesen „befogadnák”. Utóbbinak Izrael, Norvégia, Svájc és Törökország is otthont adna.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ügyvezető tanácsa jövő év májusban jelöli ki a házigazdákat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?