Góllal mutatkozott be a nagyváradi futballista a Vidinél

Megszerezte első gólját a Fehérvár FC színeiben Mario Simuț, akit a magyar élvobalbeli labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló együttes pár napja szerződtetett le. A 20 éves nagyváradi játékos új cspata idei első edzőmeccsén, a horvátországi Hajduk Split elleni felkészülési mérkőzésen volt pénteken eredményes.

Fotó: Fehérvár FC

Mario Lucas Simuț elsősorban jobbhátvédként szerepel, de támadó középpályásként is bevethető – írta róla a Vidi hivatalos honlapja. Ez lesz az első kalandja az élvonalban, mostanáig a Szombathelyi Haladást erősítette a magyarországi másodosztályban.

A 186 centiméter magas futballista szülővárosában kezdett el focizni, ami nem véletlen, hiszen apja, Sorin Simuț is hivatásos játékos volt és többek között a Bihar FC-ben futballozott. A Bihar FC korosztályos alakulatában fia is megfordult, de 2017-ben Angliába igazolt, ahol a Long Lane JFC-nél, majd a Welling United FC utánpótlásegyütteseiben szerepelt. A West Ham United mezét is magára öltötte, de leigazolása elmaradt. 2022-ben került a Haladáshozhoz, ahol gyakorlatilag megkezdte felnőtt pályafutását a labdarúgásban.

Fotó: Fehérvár FC

Édesanyja, a korábban Magyarországon kézilabdázó Beatris Simuț révén román-magyar kettős állampolgár. Eddig Magyarország U19-es és U21-es válogatottjaiban is szerepelt. A Fehérvár FC honlapján adott interjúban elismerte, hogy nem kellett választania a román és a magyar válogatott között, mivel előbbitől soha nem kapott meghívót. „Ha választanom kellett volna, akkor is a magyar mellett döntöttem volna. Tímár Krisztián hívott meg először az U19-es magyar válogatottba és büszke vagyok arra, hogy piros-fehér-zöldben szerepelhettem, ráadásul győztes meccsen debütálhattam, az olaszokat vertük 3-1-re 2021 őszén” – fogalmazott Simuț. Elszántan várja kalandját a Vidinél, mert bár bevallása szerint fiatalként sokat kell még fejlődnie, sikerre éhes és szeretne minden edzésen olyan teljesítményt nyújtani, hogy a vezetőedző bármikor bátran számíthasson rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?