Fordulatos fináléban győzött Zverev ellen, Carlos Alcaraz a Roland Garros új bajnoka

Több mint négy órányi játék után tudott diadalmaskodni a Francia Nyílt Teniszbajnokság döntőjében a fiatal spanyol klasszis. Pályafutása harmadik Grand Slam győzelmét aratta.

Utolsó napjához érkezett Párizsban a Roland Garros idei kiírása. A salakos torna férfi döntőjében a harmadik helyen kiemelt Carlos Alcaraz és az olimpiai bajnok Alexander Zverev csapott össze.

A döntőt Alcaraz kezdte jobban, látványosan izgatottan játszott Zverev a meccs elején. Sokat hibázott, így hamar hátrányba is került. Nem tudott már visszakapaszkodni az első játszmába, a spanyol klasszis 6–3-al szerzett vezetést.

Kép forrása: a Roland Garros hivatalos oldala (Corinne Dubreuil / FFT)

Teljesen megváltozott a játék képe a következő szettre, a német kétszer is el tudta venni ellenfele szerváját, ezzel egyenlíteni tudott. A harmadik játszmában ismét Alcaraz dominálta a játékot, közel is volt a 2–1-es vezetéshez, Zverev viszont sorozatban öt játékot megnyerve fordított, ekkor ő állt közelebb a torna megnyeréséhez.

Nem hagyott neki viszont esélyt a spanyol a negyedik szettben, egyetlen egy játékot tudott megnyerni a német, aki a döntő szett elejére pedig már jóval fáradtabban is mozgott ellenfelénél. Nem is engedte már vissza őt a mérkőzésbe Alcaraz, ellentmondást nem tűrő játékkal fejezte be a finálét közel négy és fél órányi küzdelem után.

A spanyol játékos pályafutása harmadik Grand Slam trófeáját hódította el, korábban Wimbledonban és a US Openen győzött, megszerzett pontjaival pedig meg fogja előzni a világranglistán a tornán megsérülő Novak Djokovicsot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?