Férfi kézilabda BL: fölényes győzelmet aratott a Veszprém a Bukaresti Dinamo ellen

A csoportkör negyedik fordulójában megrendezett találkozón a magyar csapat már a félidőben nyolc góllal vezetett, a végeredmény 36-24 lett.  

Több ismerőst is köszönthettek a két csapat szurkolói és játékosai az ellenfélnél, hiszen a bakonyiakat nyár óta irányító Xavier Pascual Fuertes három szezon alatt három bajnoki címet nyert a Dinamóval - fia, Alex Pascual García ma is játszott a román együttesben -, a bukarestiek jelenlegi szakvezetője, David Davis pedig 2018 és 2021 között egyszer lett bajnok, egyszer pedig Magyar Kupa-győztes a Veszprémmel.Fotó: Facebook/Veszprém HC

A hazaiak horvát irányítója, Luka Cindric idén nyáron szintén Bukarestből érkezett. A Dinamo szerb válogatott kapusa, a veszprémi színekben bajnok és háromszoros kupagyőztes Vladimir Cupara sérülés miatt hiányzott a keretből, de eljött jelenlegi csapatával és a lelátóról figyelte a meccset.

Rosta Miklós szegedi színekben eldöntötte a 2022-es bajnoki döntőt a Veszprém Arénában - a visszavágó vége előtt két másodperccel lőtt góljával -, ennek ellenére nagy taps köszöntötte a bemutatáskor, ahogyan Cuparát és Davist is.

A Veszprém 4-4 után jó védekezésére és Rodrigo Corrales védéseire alapozva 10-4-re elhúzott, de Davis látszólag nyugodtan figyelte a pályán történteket, nem kért időt, írja az MTI. A folytatásban nem nőtt tovább, de számottevően nem is csökkent a különbség. A bakonyiak lerohanásból és átlövésből is hatékonyak voltak, a bukarestiek viszont elveszítették Darko Djukicot, mert egy büntetőnél fejbe lőtte Rodrigo Corralest, ezért piros lapot kapott.

A jól hajrázó hazaiak a szünetig tulajdonképpen eldöntötték a meccset, a 37. percben már tíz volt közte, majd a Veszprém öt, a Dinamo hét percig nem talált be.

Továbbra is jól működött a házigazdák védekezése, Corrales remekül védett, így az utolsó tíz percben már csak az volt a kérdés, lesz-e akkora különbség a két együttes között, amekkora korábban még volt. Közel volt a 2021-es 15 gólos sikerhez a magyar bajnoki címvédő, amely ezúttal 12 találattal győzött. Remek védekezését jellemzi, hogy nyolccal több kapura lövése volt, mint amennyit ellenfelének engedélyezett.

Nedim Remili hat, Hugo Descat és Szergej Koszorotov öt-öt góllal, Rodrigo Corrales 12, Mike Ulrich Jensen négy védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Haniel Langaro ötször, Stanislav Kasparek négyszer, Rosta Miklós egyszer talált be, Alin Cozmaciuc négy, Ionut Ciprian Iancu öt védéssel zárt. Edzőjük a három időkérési lehetősége közül egyiket sem használta ki.

A két csapat hetedik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker és egy döntetlen mellett ötödször győzött a Veszprém.

Kapcsolódók

Kimaradt?