Kézilabda: a Magdeburg legyőzésével klubvilágbajnok a Veszprém
Az elődöntő után a fináléban is hosszabbításban nyertek a magyarországiak, fennállásuk óta előszőr hódították el a trófeát.
Csütörtök este rendezték meg a férfi kézilabdások egyiptomi klubvilágbajnokságának fináléját, amelyet a Veszprém HC és a németországi Magdeburg játszott egymással. Ligetváriék az elődöntőben a Barcelonát búcsúztatták hosszabbításban, a fináléban pedig hasonlóan nehéz mérkőzés várt rájuk.
Szoros játékot hozott a mérkőzés eleje, a Veszprém ugyan háromgólos előnyt alakított ki az első félidőben, de a szünetig le is adta azt, a Magdeburg átvette tőle a vezetést. A második játékrészben ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést Xavi Pascual játékosai, a magyar csapatból Fabregas és Remili tűnt ki igazán jó játékával.
Bár a veszprémieknek lehetőségük lett volna rendes játékidőben lezárni a találkozót, a németek utolsó pillanatban visszazárkóztak és egyenlítettek. Jöhetett ismét a hosszabbítás, amelyben ismét erőre kapott a magyar csapat, a Magdeburg pedig hiába vezetett támadást emberelőnyben az utolsó másodpercekben, egyenlíteni már nem tudott.
A Veszprém együttese története során először hódította el a klubvilágbajnokság trófeáját. A harmadik helyért vívott csatában nagy meglepetés született, a hazai környezetben játszó egyiptomi Al-Ahli ugyanis legyőzte a kiesés után valószínűleg demoralizált Barcelonát.
Veszprém HC – SC Magdeburg 28–28, hosszabbítás után 34–33
Egyiptom, 3000 néző
Vezette: Hansen és Madsen (dánok)