FRISSÍTVE – SuperLiga: a Kolozsvári CFR szépségdíjas gólokkal ütötte ki a FC Voluntarit

FRISSÍTVE: Zsinórban második mérkőzését is elvesztette a Sepsi OSK a labdarúgó SuperLigában, a háromszékiek kedd délután a 8. fordulójában – egy erősen vitatható góllal – kaptak ki 1-0-ra a FCU Craiova vendégeként. FRISSÍTÉS: szerda délután a Kolozsvári CFR kiütéses vereséget mért a FC Voluntari csapatára, a Konstancai Farul pedig a FCSB legyőzésével visszavette vezető helyét a tabellán.

Nem lesz közönségkedvenc Sepsiszentgyörgyön Horațiu Feșnic a labdarúgó SuperLiga 8. fordulója után, a kolozsvári illetőségű játékvezetőnek oroszlánrésze volt abban, hogy a Sepsi OSK vesztesen hagyta el a pályát a FCU Craiova vendégeként. 

Az elmúlt évek a „bírózásról” szóltak a román labdarúgásban, a megkérdőjelezhető játékvezetői  ítéletek több alkalommal mérkőzések, sőt bajnoki címek sorsáról is döntöttek. Ezért aztán a csapatok kérték, követelték a videobíró (VAR) bevezetését, azt remélve a technikai újítástól, hogy – a nyugati bajnokságokhoz hasonlóan – kevesebb lesz a téves döntés a mérkőzéseken. A szezon kezdete óta eltelt pár hét bebizonyította, hogy ez nálunk nem feltétlenül van így, egy-egy mérkőzés kimenetelét továbbra is meghatározhatják a megkérdőjelezhető jétékvezetői/videobírói ítéletek.

A fenti felvetés bizonyítékát láthatták mindazok, akik a helyszínen, vagy a televíziók képernyője előtt tekintették meg kedd délután a FCU Craiova–Sepsi OSK mérkőzést, ahol a Horațiu Feșnic vezette játékvezetői brigád (a VAR-szobával karöltve) „belenyúlt” a meccsbe. Az igazsághoz tartozik, hogy a mérkőzés elején egy egy gólt – jogosan – vettek el mindkét csapattól: Alexandru Tudorie és Claudiu Balan is lesen volt mielőtt betalált volna az ellenfél kapujába. S ezután következett az a vitatott akció, amelynek végén Sékou Sidibe 8 méterről Niczuly Roland kapujába juttatta a labdát. A televíziós visszajátszások egyértelműen kimutatták, hogy a FCU játékosa a kezét is használta a labda levételekor, a VAR-szobában ülő bírók Feșniccel karöltve szabályosnak látták a gólt.

A második félidőben megfordíthatta volna a Sepsi OSK a mérkőzést, különösen azt követően, hogy a gólszerző Sékou Sidibe egy durva fault után megkapta második sárgáját, de az emberelőnybe került székelyföldiek támadásaiból hiányzott a fantázia. Maradt az 1-0, a Sepsi OSK pedig két helyet visszacsúszva a tabella 9. pozícióját foglalja el. 

Egy másik erdélyi csapat, a Kolozsvári U is pályára lépett kedden, az Egyetemisták a fővárosban kaptak ki 1-0-ra a Bukaresti Rapidtól, amely ideiglenesen előrelépett a tabella első helyére.

FRISSÍTÉS: A hétvégén elszenvedett hazai vereség (1-3 a Farul csapatával - szerk. megj.) a címvédő Kolozsvári CFR ismét Dan Petrescuval a kispadon és a csapat rendelkezésére álló legjobb kezdővel állt ki a FC Voluntari ellen.

A különbség szembetűnő volt, a vasutasok „odaszegezték” ellenfelüket a sajtó tizenhatosuk elé és az első perctől veszélyeztették Mihai Popa kapuját. Az első gólhelyzet Lovro Cvek nevéhez fűződik, aki az NK Maribornak lőtt ollózós gól után távolról is megpróbálta bevenni az ellenfél kapuját.

Fotó: Riti József AttilaA 32. percben szabadrúgáshoz jutott a CFR, a vasutasok egy, edzésen kidolgozott figurával vezették meg a Voluntari védelmét, s miközben mindenki arra számított, hogy Deac ballal a jobb sarok felé csavarja a labdát, addig Claudiu Petrila 22 méterről félmagasan kilőtte a bal sarkot. 

A CFR a vezetés megszerzése után is veszélyes maradt, de a mérkőzés egyensúlya az első félidő végén borult fel, amikor a Ciprian Deacot lerúgó Naser Aliji büntetését – a VAR-szoba közreműködésével – Horia Mladinovici játékvezető sárgáról piros lapra módosította. 

A megfogyatkozott Voluntari ellen a Kolozsvári CFR a második félidőben szabadon szárnyalhatott, és három további góllal tömte ki az amúgy jól védő Popa kapuját. Előbb Jefte Betancor lába sűlt el az 57. percben, majd a csereként beállt Vito Hammershoy-Mistrati a 80. percben egy még nagyobb bombával feledtette el a nézőkkel azt, hogy alig egy perccel korábban kihagyta a kihagyhatatlant. Az utolsó csapást a fiatal Emmanuel Yeboah vitte be a 97. percben, amikor csapattársai két blokkolt lövése után harmadikként megtalálta a rést a Voluntari falon.

Győzelmével a Kolozsvári CFR 7 helyet lépett előre a tabellán, a 11. pozícióról feljött a 4.-re, úgy hogy van egy elmaradt mérkőzése is a Nagyszebeni FC Hermannstadt ellen. Mivel a hétvégi, FCSB elleni összecsapásuk is elmarad, a vasutasok aktuális helyét a tabellán november végéig (ekkor pótolják majd be a mérkőzéseket) fenntartásokkal kell kezelnünk.  

Fotó: FCSBHasonlóan csalóka lesz a FCSB pozíciója is, a CFR elleni mérkőzés halasztásával nekik is két bepótolni való összecsapásuk lesz. A fővárosiak esetében nem csak ezzel magyarázható a 13. hely, Gigi Becali csapata az idei bajnokságban csak egyszer tudott nyerni, a négy döntetlen mellé immár két vereséget is begyűjtött.

Legutóbbit épp szerda este a Konstancai Farul vendégeként, a tengerpartiak 3-1-es sikeréhez kétség sem fért. Ezzel Gheorghe Hagi csapat visszavette a vezetést a tabellán az ugyancsak 18 pontos Rapidtól.    

Labdarúgó SuperLiga, alapszakasz, 8. forduló

  • CS Mioveni–Aradi UTA 1-1
  • FCU Craiova–Sepsi OSK 1-0
  • Bukaresti Rapid–Kolozsvári U 1-0
  • Chindia Targoviste–Petrolul Ploiesti 2-3
  • Kolozsvári CFR–FC Voluntari 4-0
  • Konstancai Farul–FCSB 3-1
  • FC Botoşani–FC Argeş 0-0
  • Nagyszebeni FC Hermannstadt–CSU Craiova 1-0
1.  Konstancai Farul 8 5 3 0 13-5 18
2.  Bukaresti Rapid 8 6 0 2 9-4 18
3.   Petrolul Ploiești 8 4 2 3 7-6 14
4. FC Hermannstadt 7 3 4 0 10-5 13
5 FC Argeș 8 4 1 3 9-10 13
6. Kolozsvári CFR 7 4 0 3 13-9 12
7. FC Botoșani 7 3 3 1 7-5 12
8. CSU Craiova 7 3 2 2 7-6 11
9.  UTA 8 3 2 3 7-9 11
10. Sepsi OSK 8 2 4 2 9-6 10
11. FCU Craiova 8 3 1 4 10-9 10
12.  FC Voluntari 8 2 2 4 6-9 8
13.  FCSB 7 1 4 2 9-12 7
14. Kolozsvári U 7 0 3 4 4-9 3
15. CS Mioveni 8 0 3 5 4-13 3
16. Chindia Târgoviște 7 0 2 5 8-13 2
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?