Superliga: édes bosszút állt a Sepsi OSK a magyarellenes hangulatért Kolozsváron

Egy nyeretlen és egy veretlen csapat találkozott a sétatéri stadionban a Superliga 6. fordulójában: a Kolozsvári U két döntetlennel és három vereséggel a tabella 15. helyén állt, a Sepsi OSK egy győzelemmel és négy döntetlennel a 9. pozíciót foglalta el a hétfő délutáni mérkőzés előtt.

Mintegy ötezer ember foglal helyet a lelátókon, köztük körülbelül 30 háromszéki is, akiket előbb nyomdafestéket nem tűrő skandálással, majd a román himnusz eléneklésével köszöntöttek a hazai ultrák.

A játéktér siralmas állapotban van, az Untold óta eltelt két hét nem volt elég arra, hogy helyrehozzák a károkat, így a pálya előreláthatóan fontos szerepet tölt majd be a mérkőzésen.

Az első kapuralövés Ioan Filipé volt, aki a 10. percben egy távoli löketet ereszett fölé. Tíz perccel később egy baloldali támadást követően a berobbanó Adrian Balan kapott labdát a Sepsi tizenhatosában, de a lövés kicsivel elkerülte Niczuly Rolnad kapuját.

A 25. percben Sebastian Coltescu játékvezető megállította a mérkőzést az U-s ultrák magyarellenes skandálásai miatt. A hangosbemondó tájékoztatta a nézőket, hogy amennyiben a tíz perces kényszerszünet után is folytatódnak a rasszista, magyarellenes megnyilvánulások, akkor a mérkőzés véget ér, az U zöldasztalnál 3–0-ra elveszíti a találkozót.

Kevéssel a csapatok visszatérése előtt a hazai kemény mag rázendített egy magyarellenes rigmusra, de a stadionban lévő többi néző füttykoncertje elnyomta a hangjukat.

A rendre utasított U-s huligánok a mérkőzés újraindítása után megelégedtek a „Románia, Románia”-rigmus skandálásával, román katonadalok éneklésével, valamint a trianoni diktátumot éltető molinók kifeszítésével.

A 34. percben az első félidő legnagyobb helyzetét hagyta ki Filip, aki egy baloldali szögletet követően zavartalanul fejelhetett a tizenegyes pont magasságából; a labda kicsivel tévesztett célt. A 40. percben a másik oldalon is feljegyezhettünk egy gólhelyzetet, de Adnan Aganovic lövésére Andrei Gorgea ráfeküdt. Az első félidő utolsó óriási helyzete Balanhoz fűződik, akinek a fejese kevéssel tévesztett célt.

Az 52. percben a Sepsi OSK előnyhöz jutott: Aganovic futtatta a jobbszélen Mario Rondónt, aki védőjét megelőzve ellőtte a labdát Gorcea mellett. A szentgyörgyi szurkolók szarkasztikus „Románia, Románia”-skandálással szúrtak oda az első félidőben elszenvedett sértegetésekért.

A következőkben a hátrányba került U mezőnyfölényben futballozott, de egy Balan-fejes kívételével nem tudta veszélyeztetni Niczuly kapuját.

A 73. percben a csereként beállt Martin Remacle próbált szerencsét egy távoli lövéssel, de ez elkerülte a Sepsi OSK kapuját. Egy perccel később Niczuly szuperreflexére volt szükség, hogy az eredmény ne változzon, a háromszéki kapus zárta a szöget a berobbanó Alexandru Boiciuc előtt, majd kézilabdakapus módra oldalra ütötte a labdát.

A 83. percben Anass Aschahbarra játszott ki egy akciót a vendégcsapat, a holland-marokkói játékos estében lötte kissé fölé a labdát. A szétszakadt U kaotikus játékát kihasználhatta volna Radoslav Dimitrov, aki akkora kapufát lőtt, hogy még Szentgyörgyön is hallották a labda csattanását a lécen.

Tíz másodperccel a rendes játékidő vége előtt Damascan próbálkozott egy csavarással, de lövése főlé szállt.

A négy perces hosszabbítás alatt a Sepsi OSK megfogyatkozott, Nicolae Paun második sárgalapja miatt mehetett hamarabb zuhanyozni. De már semmi nem változott, a Sepsi OSK begyűjtötte a három pontot, aminek köszönhetően ideiglenesen fellépett a dobogó legalsó fokára.

FRISSÍTÉS: a forduló utolsó mérkőzésn a Konstancai Farul 2-1-re legyőzte a FC Voluntari csapatát, amivel átvette a vezetést a tabellán, és egy hellyel hátrébb tolta a Sepsi OSK-t is.

Kolozsvári U–Sepsi OSK 0–1 (0–0)
Kolozsvár Aréna, 5 ezer néző
Universitatea: Gorcea – Romeo, Ilie, D. Ispas, Pirvulescu – Romario Pires, Filip, Bic – Ely Fernandes, Balan, Chipciu. Edző: Erik Lincar
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Ninaj, Mitrea, R. Ispas – Rodriguez, Paun – Barbut, Aganovic, Gheorghe – Rondón. Edző: Cristiano Bergodi
Gólszerző: Rondón (52. p)

1.  Konstancai Farul 6 3 3 0 7-3 12
2.  Bukaresti Rapid 6 4 0 2 6-3 12
3. FC Botoșani 5 3 2 0 7-4 11
4. Sepsi OSK 6 2 4 0 8-3 10
5.   Petrolul Ploiești 6 2 1 3 3-5 10
6. FC Hermannstadt 5 2 3 0 7-3 9
7. Kolozsvári CFR 5 3 0 2 8-6 9
8. FC Argeș 6 3 0 3 7-9 9
9. CSU Craiova 5 2 2 1 6-5 8
10. FCU Craiova 6 2 1 3 8-7 7
11.  FC Voluntari 6 2 1 3 6-5 7
12.  UTA 6 2 1 3 4-7 7
13.  FCSB 5 1 3 1 6-7 6
14. Chindia Târgoviște 5 0 2 3 5-9 2
15. Kolozsvári U 6 0 2 4 4-9 2
16. CS Mioveni 6 0 1 5 3-12 1
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?