Erste Liga: nyert a Sportklub és a Brassó is az utolsó fordulóban

Mindhárom erdélyi hokicsapat a legjobb hat között zárta a hokiliga alapszakaszát, a GYHK az utolsó pillanatban lecsúszott az első helyről. Ismertté vált a negyeddöntők párosítása is, a hazai klubok egyelőre elkerülték egymást.

Főleg a helyezések és a rájátszás párosításai miatt volt nagy jelentősége a jégkorong Erste Liga alapszakaszát lezáró szerdai játéknapnak. A Gyergyói Hoki Klub kedden már lejátszotta utolsó meccsét, első helyét pedig akkor tarthatta volna meg, ha az Újpest nem kap ki rendes játékidőben a Budapest Jégkorong Akadémiától. A hazaiak viszont a tét tudatában sima, 5–1-es győzelmet arattak, így az utolsó pillanatban megelőzték a székelyföldieket és megnyerték az alapszakaszt.

A Sportklubnak négygólos előnyre sikerült szert tennie | Fotó: Erste Liga

A Brassói Corona címvédőként vágott neki ősszel az új szezonnak, egy ideig jól is ment a csapatnak a játék, de aztán jöttek a kisebb hullámvölgyek. Bár a barcaságiaknak a rájátszásért nem kellett aggódniuk, egy ideje biztossá vált, nem végeznek az alapszakasz első három helyezettje között. Szerdán komoly bravúrt bemutatva, négygólos hátrányból verték meg a DVTK-t, ebből a sikerből pedig önbizalmat meríthetnek a rájátszás előtt.

Az erdélyi csapatok közül leginkább a Sportklub továbbjutása volt sokáig kérdéses, de a legutóbbi fordulókban mutatott jó teljesítményével bebiztosította a rájátszást Constantine együttese is. A hargitaiaknak sikerült utolsó meccsüket is megnyerniük, nem adtak esélyt a tabella utolsó helyén végző Acélbikáknak.

Mivel az alapszakasz lezárult, ismertté váltak a rájátszás párosításai. A Gyergyói Hoki Klub szerdai ellenfelével, a DVTK-val csap össze, a Sportklubnak a harmadik helyen végző DEAC, a Brassónak a Ferencváros jutott. Ami a negyedik párharcot illeti, a Budapesti Jégkorong Akadémia és az Újpest küzd meg az elődöntőért.

Erste Liga, 36. forduló
Brassói Corona – DVTK 6–4
Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák 6–2
FEHA19 – Ferencváros 2–4
Budapesti Jégkorong Akadémia HC – Újpest 5–1

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?