Bajnokok Ligája: fél lábbal már a döntőben érezheti magát az Inter

Az Internazionale 2-0-ra nyert városi riválisa, az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai első felvonásán.

A mérkőzést a Milan- és az Inter-szurkolók egész stadionos élőképe vezette fel, amely után a vendégek szinte sokkolták a hazaiakat: előbb Dzeko, majd Mhitarjan is gólt szerzett, az első negyedóra végén pedig Calhanoglu hatalmas bombája csattant a kapufán. Az Internazionale uralta a találkozót, a Milan harminc perc elteltével jutott el először a riválisa kapujához, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani.Fotó: Facebook/Inter

Az első találatot szerző Dzeko a BL-elődöntők történetének második legidősebb gólszerzője lett Ryan Giggs mögött azzal, hogy 37 évesen és 54 naposan betalált.

A fordulás után próbált nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni a hazai csapat, de Dzeko révén megint az Inter került gólhelyzetbe. Fél órával a vége előtt szerkezetet váltott Stefano Pioli együttese, amely Tonali révén kapufáig is eljutott, de a vendégek magabiztosan őrizték meg kétgólos előnyüket a lefújásig.

A két együttes most találkozott 236. alkalommal - a BL-ben ötödször - és az Inter 88. alkalommal győzött, a legrangosabb európai kupasorozatban ugyanakkor két-két döntetlen és vereség után először tudott ellenfele fölé kerekedni.

A párharc visszavágóját jövő kedden újra a San Siróban rendezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?