BL: A címvédő Ferencvárossal sorsolták össze a nagyváradi pólósokat

„Halálcsoportba” került a Nagyváradi CSM férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája következő szakaszára, a szerdán tartott sorsolás szerint a címvédő Ferencvárossal, az olasz RN Savonával és a spanyol Zodiac CAN Barcelonetával találkozik majd a negyeddöntő során.

Ismeretes, hogy a Sebes Körös-parti együttes történetében először a legjobb nyolc közé jutott a legrangosabb európai klubtornán. A selejtezőkből indult, majd a csoportkör második helyén végezve kvalifikált a negyeddöntős szakaszba. A csoportkör álomcsapatába még montenegrói légiósát, Filip Gardasevicet is beválasztották.

Gardasevic és társai februártól a legjobb nyolc között küzdenek | Fotó: Nagyváradi CSM/Facebook

Mivel a BL-mezőny a folytatásban két csoportban folytatja a küzdelmet, a kvartettek összetételét szerdán sorsolták ki. Nem volt éppen szerencsés a váradi alakulat, hiszen kihúzta a címvédő Fradit, ugyanakkor az olasz és a spanyol gárda is nagy kihívást jelent majd a számára. A másik ágon a szerb Novi Belgrád, a horvát Jadran Split, a francia CN Marseille és a görög Olympiakosz Pireusz küzd a négyes döntőért.

A negyeddöntős csoportokban is oda-visszavágós körmérkőzések lesznek februártól kezdődően. A négyesekből az első két helyezettek kvalifikálnak a május 30-án kezdődő Final Fourba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?