Megtört az átok: Halep leteniszezte a pályáról Sarapovát

Csupán 1 óra 12 percre volt szüksége szerdán Simona Halepnek, hogy legyőzze „mumusát”, Marija Sarapovát a 6 381 679 dollár összdíjazású pekingi kemény pályás teniszverseny nyolcaddöntőjében.

A torna 2. kiemeltje eddig sorozatban hétszer kapott ki az orosz teniszezőtől, legutóbb a US Open első fordulójában, most azonban két sima szettben, 6:2, 6:2-re győzött. Teljesen megérdemelten: remekül adogatott, óvatosan, de magabiztosan, szinte hibátlanul jászott, s megtalálta az ellenszerét Sarapova agresszív stílusának.

A mérkőzést mindkét játékos brékkel kezdte, de a második adogatójátékától kezdve Halep nyugodt, megfontolt játékának köszönhetően 5-1-re lépett meg. Az első szett végén Sarapovának még sikerült hoznia az adogatását, de a játszmát könnyen kiszerválta a román lány.

A második szettben az orosz játékos folytatta az agresszív játékát, de a sok kikényszerítetlen hiba miatt nehezen tudta hozni adogatásait, az első játszmához hasonlóan Halep a másodikban is kétszer brékelt ellene, és egy könnyed szervagémmel lezárta a meccset. Sarapovának 15 nyerő ütése, de 39 kikényszerítetlen hibája volt, míg Halep a 12 nyerő mellett csupán 6 hibát ütött, és 74 százalékban nyert pontot az első szervájából.

A negyeddöntőben Halep az orosz Daria Kasatkinával (34 WTA) vagy a lengyel Agnieszka Radwanskával (11 WTA) játszik majd.

Monica Niculescu búcsúzott a pekingi tornától, miután a második fordulóban 6-3, 6-2 arányú vereséget szenvedett a kínai Peng Suajtól. Sorana Cîrstea viszont még versenyben van, ő csütörtökön játszik a legjobb nyolc közé jutásért a cseh Karolina Pliskovával. 

Kapcsolódók

Kimaradt?