Roland Garros: a papírforma szerint alakultak a nyolcaddöntők a férfiaknál

A világelső Andy Murray a papírformát igazolva három játszmában nyert az orosz Karen Hacsanov ellen, így bejutott a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjébe.

A tavaly döntős brit teniszezőnek 2 óra 6 percre volt szüksége 21 éves ellenfele legyőzésére. Az orosz Hacsanov a korábbi fordulókban két kiemeltet győzött le: a 13. helyen rangsorolt Tomas Berdychet, valamint a 21. John Isnert búcsúztatta.

Murrayre a legjobb nyolc között az a nyolcadik kiemelt Nisikori Kej vár, aki szetthátrányból fordított Fernando Verdasco ellen. A japán játékos két és fél óra alatt győzött spanyol riválisa ellen úgy, hogy az első játszmát 6:0-ra veszítette el. Verdasco pályafutása során hatodszor jutott el a Garroson a nyolcaddöntőig, negyeddöntőt azonban egyszer sem játszott.

A két évvel ezelőtti bajnok Stan Wawrinka három játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Gaël Monfilst. A svájci és a francia játékos csatáján az első két szett hozott igazán nagy küzdelmet, a harmadikban már a háromszoros Grand Slam-bajnok Wawrinka dominált a 2 óra 46 percig tartó összecsapáson.

Ugyancsak bejutott a negyeddöntőbe a horvát Marin Cilic, akinek ellenfele, a dél-afrikai Kevin Anderson 12 játék után feladta a mérkőzést. Cilic és Wawrinka egymással mérkőzik a legjobb nyolc között. A két játékos korábban 13-szor találkozott: a svájci 11-szer, a horvát kétszer nyert.

Férfiak, nyolcaddöntő:

  • Murray (brit, 1.)-Hacsanov (orosz) 6:3, 6:4, 6:4
  • Nisikori (japán, 8.)-Verdasco (spanyol) 0:6, 6:4, 6:4, 6:0
  • Wawrinka (svájci, 3.)-Monfils (francia, 15.) 7:5, 7:6 (9-7), 6:2
  • Cilic (horvát, 7.)-Anderson (dél-afrikai) 6:3, 3:0-nál Anderson feladta

nők, nyolcaddöntő:

  • Halep (román, 3.)-Suarez Navarro (spanyol, 21.) 6:1, 6:1
  • Szvitolina (ukrán, 5.)-Martic (horvát) 4:6, 6:3, 7:5

Kapcsolódók

Kimaradt?