Elvesztette a római döntőt Halep, miután megsérült a bokája

Simona Halep vereséget szenvedett vasárnap a 2 775 745 dollár összdíjazású római salakpályás tenisztorna döntőjében, miután 6-4, 5-7, 1-6 arányú vereséget szenvedett az ukrán Jelina Szvitolinától.

​Miután múlt héten megnyerte a madridi tornát, a teniszezőnő karrierje 16. bajnoki címét szerezhette volna meg Rómában, román női játékosok közül elsőként. Egy könnyebb bokasérülés miatt azonban vesztett a lendületéből és nem sikerült legyőznie ukrán ellenfelét.

A Foro Italicón hatodikként kiemelt Simona Halep ellen (4. WTA) 2 óra 7 perc alatt nyert a WTA-ranglista 11. helyén álló ellenfele.

Az első szettben Szvitolina 0-1 és 1-2-re is vezetett, de Halepnek sikerült egyenlítenie és 5-2-re elment. Ennél az eredménynél a román játékos nagyon rosszul lépett, csaknem teljesen kificamodott a bokája. Simona elveszítette a következő két játékot, majd behívta edzőjét és 6-4-re mégis megnyerte a játszmát. 

Halep egy breakkel nyitotta a második szettet, majd zsinórban elveszített három játszmát. Ekkor már a verseny hivatalos orvosa kötötte be a bokáját, ezt követően 3-3-nál egyenlített. Szvitolina behúzott két játékot (3-5), Halep ismét egyenlített (5-5) és úgy tűnt, hogyha még sikerül két játékot nyernie, akkor megnyerheti a tornát, ha viszont harmadik szettre kerül sor, nem biztos bírni fogja a bokája. Szvitolina érezte, hogy nagy esély előtt áll és 5-7-re megnyerte a második szettet. 

A döntő játszmában Halep önmaga árnyéka volt, lassan és nehezen mozgott, az ukrán játékos türelmesen kivárta, hogy Halep hibázzon és gond nélkül nyert 1-6-ra. 

A statisztika szerint Halep 2 ász mellett 4 kettőshibát ütött, 30 winners ért el és 47 ki nem kényszerített hibát vétett. Szvitolina 4 ász mellett 5 kettőshibát ütött, 25 winners ért el és 37 ki nem kényszerített hibát vétett. 

Halep római teljesítményéért 230.565 eurót és 585 WTA-pontot kap.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?