Megríkatta Ilie Năstase a magyar származású játékost

Botrányba fulladt Mamaián a Románia-Nagy Britannia teniszmérkőzés a Fed-kupa II. világcsoportjában. Ilie Năstase román szövetségi kapitányt kitették az arénából, mert sértegette a bírót és Johanna Konta játékost.

Az első játéknap után 1-1-re a Románia-Nagy Britannia között zajló teniszmérkőzés állása a Fed-kupa II. világcsoportjában. A Mamaián zajló párharc első mérkőzésén Simona Halep 6-4, 6-1 arányban győzött Heather Watson ellen, a második mérkőzést Sorana Cîrstea 2-6, 3-6 arányban elveszítette Johanna Kontával szemben.

A magyar származású, brit színekben játszó Konta Johanna 35 perc alatt 2-6-ra megnyerte az első szettet. A másodikban Cîrstea 1-0-ra és 2-1-re is vezetett, amikor a román csapat kapitánya, Ilie Năstase szóváltásba keveredett a székbíróval, mert kifogásolta egy döntését.

A 70 éves teniszlegenda a pályára sietett, ahol keresetlen szavakat intézett a játékvezetőhöz, majd Johanna Kontát és a brit kapitányt, Anne Keothavongot is „hülye kurvának" nevezte. A vitába beleszólt a verseny főbírója is, Năstaset előbb a lelátóra ültették, majd kiküldték az arénából.

Cîrstea megnyerte Konta adogatását, de a svájci székbíró a közönség sportszerűtlen magatartása miatt megszakította a mérkőzést. Konta sírni kezdett, és bement az öltözőbe, a közönséget Simona Halep próbálta visszafogni, a román csapatot akár kizárhatták volna a versenyből. A mérkőzés 3-1-ről folytatódott, Konta zsinórban nyert öt játékot és 3-6-tal vitte a játszmát.

Az Origo emlékeztet arra, hogy Năstasénak két napon belül ez volt a második értelmezhetetlen megnyilvánulása. Egy pénteki sajtótájékoztatón amikor egy újságíró Serena Williams születendő babájáról kérdezte Simona Halepet, a román kapitány közbevetette: „Várjuk meg milyen lesz a színe. Talán olyan, mint a tejcsoki?” Ezzel arra utalt, hogy az amerikai teniszcsillag vőlegénye fehér.

Vasárnap a Halep-Konta, Begu-Watson párharccal folytatódik a mérkőzés. A történtek után a nemzetközi teniszszövetség (IFT) bevonta Ilie Năstase akkreditációját, így vasárnap nem lehet ott a mamaiai arénában.

Kapcsolódók

Kimaradt?