Hivatalos: Romániába várják nyáron a Copa América bajnokát

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága egyhangúlag megszavazta csütörtöki ülésén a Románia–Chile felkészülési mérkőzés megrendezését.

A június 13-i találkozót egyelőre nem tudni, melyik városban fogják lejátszani . Răzvan Burleanu FRF-elnök az értekezlet után azt nyilatkozta, elsőszámú opcióként a Kolozsvár Arénát veszik számításba.

Három nappal a dél-amerikaiak elleni meccset megelőzően a román válogatott Lengyelországban vendégeskedik, a varsói összecsapás a világbajnoki selejtezősorozat hatodik fordulójához tartozik. A román csapat elmúlt négy mérkőzésén (ebből három tétmeccs) egyetlen gólt sem szerzett, az oroszországi világbajnokságról könnyen elképzelhető, hogy lecsúszhatnak a „trikolórók”.

Burleanut az újságírók arról is kérdezték, mennyire elégedett Christoph Daum, a felnőtt válogatott szövetségi kapitányának munkájával. A szövetség elnöke erre így reagált:

„Ha Montenegró ellen belőjük a büntetőnket, ha Kazahsztánban Enache nem csúszik el az utolsó pillanatban, ha legutóbb Claudiu Keseru legalább az egyik helyzetét gólra váltja, most azt mondhatnánk, hogy tökéletes válogatottunk van… Kiemelkedő játékosokat egyik napról a másikra nem lehet feltalálni, a szakmai stábnak az a feladata, hogy jó felkészülést nyújtson a labdarúgóknak, és ez megtörténik, biztosíthatom önöket.”

Kapcsolódók

Kimaradt?