Horvát ellenféllel kezd Simona Halep Indian Wellsben

A világranglista 86. helyezettje, Donna Vekics lesz Simona Halep ellenfele román idő szernt péntek este a szerdán elrajtolt Indian Wells-i keménypályás tenisztorna második körében.

A horvát teniszező és a világranglista 4. román játékos eddig egyszer játszott egymás ellen hivatalos mérkőzésen, 2013-ban, a US Open második fordulójában, akkor a konstancai lány nyert két szettben.

Az év ötödik Grand Slam tornájaként emlegetett, 7,67 millió dollár összdíjazású verseny női mezőnyének nagy hiányzója a 23-szoros Grand Slam torna győztes Serena Williams. A jelenleg még világelső amerikai teniszező térdsérülésre miatt lépett vissza a tornától, s ez egyben azt is jelenti, hogy biztosan elveszíti éllovas pozícióját a világranglistán, hiszen tavaly döntős volt, ezúttal pedig legalább elődöntőbe kellett volna jutnia ahhoz, hogy a rangsor élén maradjon.

Visszalépése után a német Angelique Kerber lesz a torna első kiemeltje, és szereplésétől függetlenül március 20-tól újra ő vezeti majd a WTA világranglistáját. Korábban 2016. szeptember 12. és 2017. január 30. között már volt éllovas.

Kapcsolódók

Kimaradt?