A svájci mester nyerni tanítja Miklós Editet

Az alpesi síző Miklós Edit számára november utolsó hétvégéjén kezdődik a világkupaidény, amelyben szeretne ugyanolyan kiegyensúlyozottan teljesíteni, mint az elmúlt szezonban. Meglátása szerint erre minden esélye megvan, mert még soha nem dolgozott ilyen profi csapattal.

„Júniustól új csapattal dolgozok a svájci Stefan Abplanalp irányításával, akinek munkáját egy osztrák edző segíti, de a stábhoz tartozik egy masszőr és egy vaxmester is” – mondta szerdai sajtótájékoztatón az olimpiai hetedik lesikló, aki hozzátette, most már nem neki kell másokkal összedolgoznia, hanem időnként hozzájuk csatlakoznak. Példaként említette Vancouver óriás-műlesikló bajnokát, a német Viktoria Rebensburgot.

​Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke az edzőváltással kapcsolatban az MTI-nek elmondta, őt azzal győzte meg a világhírű, korábban az olimpiai és világbajnok amerikai Lindsey Vonn-nal is foglalkozó tréner, hogy azt mondta neki, megtanítja nyerni Miklós Editet.

A csíkszeredai születésű síző azt várja, hogy a profi körülményeket biztosító csapata által – amely valamennyi versenyére elkíséri – még jobb eredményeket ér el, s ennek megfelelő célokat tűzött ki, azaz a kedvenc pályájának számító St. Moritzban sorra kerülő februári világbajnokságon dobogóra szeretne állni lesiklásban, míg szuperóriás-műlesiklásban a legjobb tízben végezne.

„Ebben a sportágban nagy a sérülésveszély, így csak erre a szezonra koncentrálok, de a 2018-as pjongcsangi olimpián az éremszerzés, az arany a célom. Azért akarok kijutni, hogy nyerjek. Ezért kelek fel minden reggel. Ebben az idényben ugyanolyan konstans akarok lenni, mint az ezt megelőzőben, de három-négy hellyel előrébb, azaz több dobogós helyet akarok elérni” – mondta a 28 éves sportoló.

Kapcsolódók

Kimaradt?