Miklós Edit aranyérmet szerezne az olimpián

Az olimpiai aranyéremért utazik a 2018-as pjongcsangi téli ötkarikás játékokra Miklós Edit alpesi síző.

„A célom az olimpiai aranyérem, azért utazom ki az ötkarikás játékokra, hogy megnyerjem. Remélem, olimpiai bajnoknak születtem, és akkor két év múlva arról beszélgethetünk, igen, sikerült. De most csak erre az idényre koncentrálok” – nyilatkozta a lesiklásban olimpiai hetedik versenyő az M1 aktuális csatornának.

A 28 éves csíkszeredai születésű sportoló idén edzőt cserélt, az elmúlt időszakban már az a Stefan Abplanalp irányította a felkészülését, aki korábban Lindsey Vonnal, valamint Julia Mancusóval is együtt dolgozott. „Ő egy profi edző, jobban látja a dolgokat, és megvan mindennek az oka, hogy mit miért csinálunk. Meg tudjuk beszélni a hibáimat, hogy min kell javítani, jó az összhang köztünk” – mondta a svájci edzőről.

A magyar színeket képviselő erdélyi lány a világkupa-sorozatban minél több versenyen szeretne dobogóra állni, ugyanakkor szuper-óriásműlesiklásban is fejlődni szeretne. „A jövő évi világbajnokság kiemelt jelentőségű számunkra. Ott lesiklásban az éremszerzés a cél, szuper-óriásműlesiklásban pedig az első tíz közé jutás” – fejtette ki.

Miklós Edit számára kéthetes felkészülés következik az Egyesült Államokban, majd Kanadába megy, ahol december első hétvégéjén három futam, két lesiklás és egy szuper-óriásműlesiklás vár rá.

Kapcsolódók

Kimaradt?