Rio 2016: legjobb idővel döntős Kozák Danuta

Jól szerepeltek a magyar kajak-kenusok a szerda délutáni elő- és középfutamokban. Kozák Danuta a legjobb idővel kvalifikálta magát az A-döntőbe, ugyanakkor a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, illetve a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős bejutott a nyolcas fináléba. Hajdu Jonatán B-döntőre készülhet.

A riói játékokon négy kajak-kenus számban osztanak majd érmet csütörtökön. A szerdai eredmények alapján csak a férfi kenu egyesek 200 méteres A-döntőjében nem lesz magyar induló. Hajdu Jonatán az előfutamban második lett, de a középdöntőben negyedik idővel jegyezték, ami azt jelenti, hogy a kilencedik helynél nem végezhet jobb pozícióban.Újabb érem körvonalazódik a magyar küldöttség számára. Az elmúlt napokban betegeskedő Kozák Danuta úgy tűnik, teljesen felépült: a Szabó Gabriellával aratott keddi siker után magabiztosan versenyzett mindkét szerdai futamában. Kozák nagy fölénnyel nyerte meg elődöntőjét, csütörtökön a hatos pályáról fog nekivágni az 500 méteres erőpróbának.

A vb-címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos duó futamgyőzelemmel jutott tovább, míg Hufnágel Tibor és társa, Ceiner Benjámin nagy csatában harcolta ki a döntőbe kerülést. Csütörtökön kelet-európai idő szerint 15 órakor kezdődnek a versenyek a Rodrigo de Freitas Lagúnára épített pályán.

Kapcsolódók

Kimaradt?