Novák Ede nyomdokaiba léphetne egy kézdivásárhelyi fiatalember

Világbajnokságra és paralimpiára készül, ezért támogatást kér a Novák Károly Eduárd csapatában versenyző kézdivásárhelyi parakerékpáros, Oláh Attila.

A 26 éves fiatalember gyerekkora óta sportol. Kérdésünkre elmondta, mindig szeretett focizni és kerékpározni, hobbi szinten. Hat évvel ezelőtt ajánlotta fel neki Novák Ede, hogy legyen a Tusnád Cycling Team tagja – korábban nem voltak sportban szerzett eredményei, de egy rövid beszélgetés után eldőlt, hogy csatlakozik. Korábban már szeretett volna profi sportoló lenni, elsősorban focira gondolt, nem hitte volna, hogy a biciklizés lesz a jövője.

Attila idén három edzőtáborba szeretne ellátogatni, egy világbajnokságon részt venni és a paralimpián – ez körülbelül kilencezer euró költséget jelentene számára.

Február végén vesz részt egy németországi edzőtáborban, mivel Romániában hasonló lehetőségek nem állnak rendelkezésére. Márciusban vesz részt a világbajnokságon, ahol egy kilométeres távon indul, de jó eséllyel más versenyszámban is részt vesz majd.

Olaszországban, nyáron francia, majd szeptemberen egy újabb táborban lenne az Egyesült Államokban, a paralimpia előtt, ahol szintén az egykilométeres távra készül, de nem csak azon indul majd.

Attila arról is mesélt, hogyan kell készülnie. Mint mondta, jelentős különbségek az ép sportolók és közte nincsenek, ugyanazokat az edzéseket végzi. Mivel egyik lába rövidebb, a kerékpárt csak az egészséges lábával hajtja – ennyivel is nehezebb neki, mégis vett már részt ép sportolók ellen, és nyert már.

Kérdésünkre elmondta, az ő példája motiválhat nemcsak mozgássérült, de ép embereket is, hiszen látják, hogy ha képes eredményeket elérni egy testi hibával, akkor ők is többre képesek. Volt, aki el is mondta neki, hogy jó példaként tartja őt számon.

Eredményes évek

Korábban számos versenyen indult és ért el jó eredményt: 2010-ben a belgrádi Road Paracycling European Cupon mezőnyversenyben és egyéni időfutamon is ezüstérmet nyert, a németországi Track Paracycling European Cup 4 kilométeres üldöző versenyén hatodik, egy kilométeres időfutamán hatodik, csapat időfutamán nyolcadik lett. 2011-ben is indult Belgrádban, akkor bronzérmes lett mindkét versenyszámban, 2012-ben a német kupán, amelyen korábban is szerepelt, egyéni időfutamon és mezőversenyen is negyedik lett.

2013-ban szintén Belgrádban mezőversenyen ezüstöt, egyéni időfutamon bronzérmet szerzett, 2014-ben Szlovákiában a Road Paracycling European Cupon mezőversenyen 3., időfutamon 5. lett, a csíkszeredai Amatőr Háromszék Kupán ép sportolók ellen csapatversenyben első lett. Ebben az vben a belgrádi kupán mezőversenyen már aranyérmet ért el, időfutamon szintén az első helyezés érte el, egy évvel később szintén itt második helyezéseket szerzett.

Attila számlaszáma: RO61RNCB0127120839650001

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?