Négy nap alatt négy rangadót játszik a Csíkszeredai Sportklub

Belföldi, klasszikus, rangadóval folytatja szereplését a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely pénteken és szombaton a Bukaresti Steaua vendége lesz a román bajnokságban. A páros meccset követően a MOL Liga rájátszásra hajtó együttes a követlen rivális Dunaújvárost, majd a Debrecent fogadja. A késélen táncoló csíki csapatnak kötelezőek a győzelmek.

Nincs megállás a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata számára, amely talán az eddigi legnehezebb periódusa elé néz. 12 nap alatt minimum nyolc, maximum kilenc összecsapáson kell helyt álljon. Többek közt a Románia-kupában. Addigi is a hétvégén két alkalommal a Bukaresti Steaua vendégei lesznek a fiúk, míg vasárnap és hétfőn a MOL Ligában kell vitézkedni a Dunaújvárosi Acélbikák, illetve a Debreceni HK ellen.

A Steaua bár lejtmenetben van képesek meglepetéseket okozni, mint ahogyan tették azt a szezon első felében is. Így őket semmi esetre sem szabad leírni, még akkor sem, ha a román pontvadászatban megnyugtató a két csapat közti pontkülönbség. A belföldi rangadót követően két még fontosabb – MOL Ligás – összecsapás következik, amely a későbbiekben akár a rájátszásba jutásról is dönthet. A közvetlen rivális Dunaújvárosi Acélbikák és az egyelőre biztos rájátszást érő negyedik helyen álló Debreceni HK érkezik. Biztató lehet a csapatra nézve, hogy a legutóbbi hazai mérkőzéseken mindkét együttest sikerült legyűrni. Igaz azóta az újvárosiak is erősítettek és a cívisvárosi alakulatnál is kezd meglátszani Jevgenyij Muhin edző keze nyoma.

„A szakmai stáb nehéz napok előtt áll, hiszen meg kell találjuk a legmegfelelőbb megoldást arra, hogy a meccseinket sorozatban le tudjuk játszani. Az eddigi Steaua elleni találkozók is nagyon nehezek voltak és ezúttal sem számítok könnyűre. Szeretnénk a két meccs után is a román bajnokság táblázatának élén maradni. A MOL Ligában a célunk a rájátszásba jutás. Az elmúlt napokban itt kicsúsztunk a legjobb hat közül és ezt szeretnénk megfordítani. A feladatunk az, hogy a játékosokat megfelelően motiváljuk a találkozókra, illetve ők maguk is meg kell tegyék ezt, hogy a célunkat elérjük” – fogalmazott Artur Oktyabrjov a Sportklub vezetőedzője.

Román bajnokság: péntek: Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub (17.30, Csíkkarcfalva), Galaci Dunarea – Brassói Corona (17.30); szombat: Steaua – Sportklub (17.30, Csíkkarcfalva), Galac – Brassó (17.30), Gyergyószentmiklósi Progym – Bukaresti Sportul Studentesc (17.30); vasárnap: Progym – Sportul (11.30).
MOL Liga: vasárnap: Brassói Corona – Debreceni HK (18), Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák (19), Ferencvárosi TC – MAC Budapest (20); hétfő: Csíkszeredai Sportklub – Debreceni HK (18)m Brassói Corona – Dunaújvárosi Acélbikák (18), DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE (19).

Jótékonysági felhívás!

A Csíkszeredai Sportklub, illetve a Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete csatlakozik a Hargita Népe jótékonysági felhívásához, amellyel a Csibész Alapítvány gondozásában nevelkedő gyermekeknek gyűjt adományokat. A napilap felhívásában ez áll: „a kis Csibészeknek sportszerekre volna szükségük, sílécekre, bakancsokra, korcsolyákra, görkorcsolyákra, szánkókra, vagy éppen focilabdára, focicipőre. De örömmel fogadnak hangszereket – furulyát, csengő-bongó ritmushangszereket akár –, kézműves foglalkozásokhoz felhasználható gyöngyöket, anyagokat. Akinek vannak ilyen letett tárgyai, eszközei, és szívesen szerezne örömet velük a Csibész Alapítvány gyermekeinek, kérjük, hozza el adományát.”

A Sportklub, illetve a szurkolók a vasárnapi és a hétfő esti jégkorong MOL Liga mérkőzések alkalmával szervezik az adománygyűjtést. A Vákár Lajos Műjégpálya fő-, illetve a szurkolói bejáratnál dobozok lesznek kihelyezve, amelyekbe bele lehet tenni a gyermekeknek szánt kellékeket/eszközöket. Aki nem tud jelen lenni a jégkorongmérkőzésen, de szeretne adományozni, az megteheti a Hargita Népe csíkszeredai szerkesztőségében, a Temesvári sugárút 4. szám (II. emelet) alatt december 18-ig.

Kapcsolódók

Kimaradt?