Román győztese is lesz a férfi teniszezők világbajnokságának

Roger Federer lesz idén is a már korábban döntőbe jutott Novak Djokovic ellenfele a férfi teniszezők Londonban zajló év végi világbajnokságán. A párosok döntőjében a háló mindkét oldalán áll majd egy-egy román játékos, ugyanis Horia Tecău és Florin Mergea is megnyerte csapattársával elődöntőjét.

A svájci klasszis két játszmában intézte el honfitársát, Stan Wawrinkát.

Djokovics és Federer idei hetedik egymás elleni fináléjára készül. Az eddigi hatból négyet Djokovics nyert meg. Kedden a csoportküzdelmek során Federer 7:5, 6:2-re legyőzte a szerb világelsőt, ezzel 22–21-re vezet kettejük örökmérlegében.

Román győztese is lesz az ATP-világbajnokságnak

Az már korábban eldőlt, hogy a párosok vasárnapi döntőjében a háló mindkét oldalán áll majd egy-egy román játékos. Előbb a Florin Mergea-Rohan Bopanna páros kvalifikálta magát, majd Jean-Julien Roger és Horia Tecău is bejutott a fináléba. Ez utóbbiak elődöntőbeli győzelme azt is jelenti, hogy a párosok világranglistájának élén zárják a 2015-ös évet.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (7 000 000 dollár, kemény pálya), ELŐDÖNTŐK

Egyesek

  • Djokovics (szerb)–Nadal (spanyol) 6:3, 6:3
  • Federer (svájci)–Wawrinka (svájci) 7:5, 6:3

Párosok

  • Mergea/Bopanna–Dodig/Melo 6:4, 6:2
  • Roger/Tecău–Bryan/Bryan 6:4, 6:4

Kapcsolódók

Kimaradt?