banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

US Open: a legjobb nyolc közé került Simona Halep

Fordulatos, de látványosnak nem mondható mérkőzés végén a legjobb nyolc közé jutott hétfőn, román idő szerint késő este Simona Halep az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A román teniszező 6:7, 7:5, 6:2-re győzte le a 24. kiemelt Sabine Lisickit. A mérkőzésről sok mindent elmond, hogy a két játékosnak összesen több mint száz kikényszerítetlen hibája volt. Lisickinek kétszer annyi, mint Halepnek, és ez végül eldöntötte a küzdelem kimenetelét.

Az első játszma talán az US Open eddigi legnézhetetlenebb szettje volt. Sem Halepnek, sem a végig előnyben lévő Lisickinek nem működött az adogatása, előbbi egyetlen gémben három kettős hibát vétett. A szoros küzdelmet hozó szett tie-breakkel végződött, a német lány pedig kevesebbet hibázott, és nyert.

A második játszmában annyi változott, hogy Halepnek már sokkal jobban működött az adogatása, Lisicki pedig többet vétett az ellenfelénél. Annyival többet, hogy ezúttal a román lány vezetett végig, és 6-5-ös állásnál adogatott, és már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A döntő szettben már látványosan feljavult Halep játéka, akadtak percek, amikor elérte azt a színvonalat, amellyel kiérdemelte a világranglista második helyét. Emellett Lisicki izomgörcsökre panaszkodott, voltak olyan pillanatok, amikor alig tudott lépkedni a pályán. A szett végére a német lány fájdalmai elmúltak ugyan, de már nem tudta ledolgozni a hátrányát, és veszített.

Simona Halepnek az elődöntőbe jutásért Viktorija Azarenkát, a volt világelsőt kell legyőznie. Ehhez pedig a Lisicki ellen nyújtott játéka nagyon kevés lesz, ugyanis a fehérorosz sportoló rendkívül magas színvonalú, döntőbe illő mérkőzésen győzte le a harmadik fordulóban a szintén remekül játszó Angelique Kerbert, a hétfői nyolcadddöntőben pedig magabiztosan verte az amerikai Varvara Lepchenkót.

Kapcsolódók

Kimaradt?