UEFA: az örmények és az azériek nem játszhatnak egymás ellen

Azerbajdzsán és Örményország válogatottja nem lehet ugyanabban a csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában. Az UEFA honlapján kedden közzétett állásfoglalás szerint a "két ország közötti politikai helyzet miatt" határozott így a szervezet végrehajtó bizottsága.

Hasonló okból Örményország és Azerbajdzsán nem kerülhetett egy csoportba a 2014-es, brazíliai világbajnokság selejtezőinek elkészítésekor sem.

A két ország viszonya évtizedek óta ellenséges a vitatott hovatartozású Hegyi Karabah miatt, amelynek lakossága többségében örmény, a terület azonban a Szovjetunió idején Azerbajdzsánhoz tartozott. A két volt tagköztársaság között közvetlenül a Szovjetunió felbomlása előtt, 1988-ban háború tört ki a területért és ez 1994-ben tűzszünettel, de nem békekötéssel ért véget. A harcokban mintegy 30 ezer ember halt meg, több százezernek el kellett menekülnie otthonából.

A viszálykodó két ország azóta sem tudott megállapodni Karabah státusáról, így állandó a feszültségforrás a Kaukázus déli részén, amely stratégiai jelentőségű terület Irán, Oroszország és Törökország között.

A feszültséget olyan lépések is gerjesztik, mint amikor a magyar kormány 2012-ben hazaengedte az idehaza 2006-ban gyilkosságért elítélt azeri hadnagyot, Ramil Safarovot. Safarov 2004-ben angolul tanult Budapesten, és egy baltával agyonverte örmény szobatársát, ezért ítélték el. Miután Safarovot az Orbán-kormány hazaengedte, Azerbejdzsánban egyből kegyelmet kapott és hősként ünnepelték.

Kimaradt?