Ötödszörre nyerte meg az Aus Opent Djokovics

A világelső Novak Djokovics a ranglista 6. Andy Murray-t 7:6, 6:7, 6:3, 6:0-ra legyőzve ötödször nyerte meg az Australian Opent, ezzel ő a torna legnagyobb bajnoka, összességében pedig 8. Grand Slamjén győzött.

Két szetten át hatalmas teniszt játszottak: a fordulatos első játszmát fájós ujja ellenére Djokovics nyerte rövidítésben 7:6-tal, a második szett rövidítésében viszont visszajött a legjobbját nyújtó Murray. Lendületből vezetett a harmadik játszmában is, azonban fejben végül felülmúlta őt Djokovics, aki neki is kiosztotta azt a 6:0-át a végére, amit az elődöntőben Stan Wawrinka is elszenvedett.

Novak Djokovics most először nyert GS-t azóta, hogy apa. A kötelező köröket ő is megfutotta, különösen hosszasan gratulált Murraynek és a csapatának, valamint gratulált ahhoz is, hogy Murray eljegyezte a barátnőjét. "Bocsánat, amiért eltértem a tárgytól, de kicsit másképp gondolkodom, mióta apa vagyok" - mondta Djokovics, Murray menyasszonya pedig vidáman, nevetve fogadta a gratulációt. "Köszönöm, hogy a csapatom mindent tolerál tőlem pályán és pályán kívül, köszönöm a családomnak, hogy mellettem áll" - mondta. 

Kapcsolódók

Kimaradt?