Tavaly a szokásosnál nagyobb figyelmet kapott a hegymászás az erdélyi magyar médiában Erőss Zsolt tragikus balesete miatt, majd Török Zsolt és Varga Csaba sikeres csúcsmászásának köszönhetően. Az aradi Török Zsolt és csapata pénteken indul a Himalája egyik legveszélyesebb csúcsára, a 8091 méteres Annapurnára. Az aradi hegymászó a maszol.ro-nak adott exkluzív interjúban mesél arról, hogy kikkel indul, miért és hogyan jött létre ez az expedíció. Erdélyi magyar identitásáról is faggattuk.

Miért éppen az Annapurnára esett a választás?

Először is azért, mert az Annapurna az öt legveszélyesebb csúcsok egyike a Himalájában a nyolcezres kategóriában. Másodsorban ez egy történelmi csúcs, ez volt az első, amit 1950-ben európai emberek megmásztak. Az első román, aki megmászta, Horia Colibășanu volt, neki a harmadik próbálkozásra sikerült felérnie egy nemzetközi expedícióval. Nekünk az a célunk, hogy romániai expedícióval érjük el a csúcsot, ugyanis nagyon nagy különbség van a külföldi és a belföldi expedíció között.

Mi a különbség?

Van a világon egy réteg, mondhatni egy klikk, amely állandóan jár a Himalájába, minden évben rendszeresen ott van. A klikk tagjai egy-egy szezonban akár többször is próbálkoznak más-más csúccsal, profi hegymászók, sok pénzzel. Bizonyos fajta tréningjük, tapasztalatuk van. Egészen más dolog egy kis országból indulni úgy, hogy nehezen szeded össze a pénzt, hiszen mindenkinek megvannak a családi problémái. A miénket hátrányos helyzetnek látom, és szerintem sokkal nagyobb az értéke annak, ha egy hazai csapat önerőből megy ki és próbálkozik a csúcs megmászásával, mint ha valaki hozzácsapódik egy nemzetközi expedícióhoz.

A tavalyi Nanga Parbat-expedícióhoz képest mekkora az idei Annapurna-kaland veszélyességi foka?

A világ öt legveszélyesebb hegye a K2, az Annapurna, a Kancsendzönga, a Nanga Parbat és a Dhaulagiri. Ezt a toplistát egy statisztika alapján állították össze aszerint, hogy hányan érik el a csúcsot és hányan halnak meg mászás közben. Az igazán pontos adatokhoz viszont ki kellene egészíteni a statisztikát azzal is, hogy összesen hányan próbálkoztak csúcstámadással. Korábban az Annapurnának volt a legmagasabb a veszélyességi foka, viszont a tavalyi balesetek után a Kancsendzönga lett a világ legveszélyesebb hegye. (Mint ismeretes, 2013 májusában a Kancsendzönga sikeres megmászása után vesztette életét a csíkszeredai születésű Erőss Zsolt és fiatal mászótársa Kiss Péter is – szerk. megj.)

De ezek a statisztikák nem fedik mindig a valós helyzetet. Az Annapurna esetében a Wikipedia 32 százalékos veszélyességi fokot ad meg. Ha egy könnyebben megmászható hegyre kimegy egy rakás gyenge hegymászó és balesetet szenved, akkor rontja a százalékot, míg ha egy másik, nehezebb hegyen jól felkészült alpinisták másznak, akkor az javítja a százalékot. Ezért nem tudok én bedőlni ezeknek a veszélyességi mutatóknak. Ez nem úgy működik, hogy a hegy lesi az alkalmat, mikor lehetne kinyírni a hegymászókat. Ha azt nézzük meg például, hogy melyik hegyen haltak meg a legtöbben a világon, akkor a Matterhorn a legveszélyesebb csúcs, nem a K2, hiszen a Matterhornon több mint ötszázan vesztették életüket. Ez számomra nem azt jelenti, hogy a Matterhorn egy veszélyes csúcs, hanem azt, hogy nagy számú kevésbé felkészült ember próbálkozott a megmászásával.

Jelentett-e nehézséget a csapatösszeállításban, hogy az Annapurnát veszélyesnek tartják? Kikkel indulsz ez alkalommal?

Az ötlet tőlem származott, én voltam az, aki eldöntöttem, hogy az Annapurna legyen az expedíció célja. Az előzetes egyeztetésekkor két társam is kérdezte, hogy veszélyes-e, hogyan képzelem el a mászást, de miután előadtam nekik az érveimet és beavattam a mászási tervekbe, akkor megnyugodtak. Nem volt nehéz összehozni a csapatot, mert vannak jó hegymászók Romániában. A legfőbb kritériumom csapatösszeállításkor, hogy egymást segítő, jópofa csapatembereket veszek magam mellé. Olyanokat, akik nem próbálják átverni a másikat, képesek húzni egymásért és a közös célért. Nem díjazom, és nem szeretem azokat a sztárokat, akikkel nem lehet együtt dolgozni. A csapatom tagjai: Cristian Țecu temesvári művészfotós, Cătălin Neacșu pitesti hegymászó, George Porancia meteorológus és hegyi mentő, illetve jómagam. Én 26 éve mászok hegyet, mindig a komoly és veszélyes hegyeket kerestem. Hegymászóként eredményorientált vagyok, nagyon megválogatom, hogy mire mászok.

Mikor indultok?

Március 28-án, pénteken indulunk az Otopeni repülőtérről. Nepálba érkezünk meg, ahol három napot töltünk. Onnan helikopterrel megyünk az alaptáborba, 4200 méterre. Az akklimatizációra körülbelül három hetet szánunk, utána tervezzük a csúcsmászást. Erre várhatóan májusban lesz majd alkalmunk, május elejétől a végéig bármikor, amikor az időjárási viszonyok engedik.

A tavalyi expedíció dolgát nehezítette, hogy eléggé bizonytalan környéken, a pakisztáni tálibok által ellenőrzött hegyekben másztatok. Itt most nem számítotok ilyen jellegű problémákra?

Nem, semmilyen ilyen problémára nem számítunk. Nepál egy másik ország. Bár voltak itt is problémák a múltban, ha jól emlékszem 2010-ben Erőss Zsoltékat a Dhaulagiri felé elfogták a maoisták. Azóta Nepál kommunista ország lett. De a lényeg az, hogy a turizmust nagyon fontosnak tartják, a hegymászásból nagyon sok pénz jön be, ezért nem reszkírozzák meg azt, hogy az expedíciósok pórul járjanak. Sőt tavaly, amikor a serpák összeverekedtek két világhírű mászóval, akkor a hatóságok igazságot tettek, lecsillapították a kedélyeket.

Aradon van-e valamilyen érezhető fellendülése a hegymászásnak a teljesítményed eredményeként? Látod-e azt, hogy többen érdeklődnek a sport iránt, gyerekek indulnak el ezen az úton?

Bizonyos mértékben látom. Egyfelől tény, hogy amit én csinálok, példamutató. Másfelől azt is tapasztalhatjuk, hogy a korszellem is erre ösztönzi az embereket, hogy kiránduljanak. Erre egyre nagyobb az igény, és egyre többen vásárolnak jó cuccokat. Most egy egyszerű aradi turista jobb felszereléssel vág útnak, mint amivel én rendelkeztem annak idején, amikor már komoly dolgokat vittem véghez a hegyekben.

Én építem az imidzsemet, a sport imidzsét Aradon, de teszem ezt  a közintézmények támogatása nélkül. Ez nincs jól, hiszen amit én teszek, értéknek számít, és ezt így is mutatják be a nagyközönségnek. A társadalom, az emberek, a gyerekek értékeket keresnek. Az emberek megismernek azt utcán, volt úgy, hogy ügyeket tudtam intézni annak köszönhetően, hogy ismert vagyok.

Hogyan viszonyulnak az aradi magyarok Török Zsolthoz? Tudnak-e rólad, példaképnek számítasz-e a városban?

Román hegymászóként, magyar kisebbségiként és román állampolgárként, de európai állampolgárként is úgy gondolom, hogy a mai világban nincsen helye semmiféle acsarkodásnak, meg nem értésnek. Magyar részről kapok olyan kritikákat, hogy miért viszem fel az ország zászlaját a csúcsokra.

Magyarországról?

Nem csak, innen Erdélyből is. Elfogadom, ha valaki bírál azért, mert nem vagyok elég jó hegymászó, ha egy sziklafalat nem másztam meg elég gyorsan vagy szép technikával. Viszont zavar, ha sporton kívüli dolgok miatt "szólnak be". Én arra szeretnék koncentrálni, hogy az emberek megértsék egymást, tiszteljék egymást és együttműködjenek.

Ugyanezt a reakciót váltotta ki Novák Eduárd paralimpiai bajnok is, amikor győzelme után körbekarikázott a román zászlóval Londonban.

Igen. Nagyon maguk alá vágnak azok a magyar emberek, akik ilyesmivel próbálnak előhozakodni, mert én erdélyi magyar nemzetiségű román állampolgárként román hegymászónak tartom magam. Ha magyar nemzetiségűként Ugandában élnék, akkor ugandai hegymászó lennék. Sokaknak az sem tetszik, hogy román nyelven kommunikálok a Facebook-oldalamon. Azért írok így, mert ezt mindenki érti, hiszen a romániai magyarság tud románul. Ha magyarul írnék, akkor a románok nem értenék. Ezért inkább azt a nyelvet használom, amit mindenki megért ebben az országban.

Az aradi magyarság részéről éreztették veled, hogy jobb lenne, ha "magyarabb" vonalat képviselnél?

A magyarság megosztott itt Aradon is. Különböző érdekek vannak, és ezek mentén viszonyulnak az én teljesítményemhez is. Ez egy sajnálatos tény. Én látom az éremnek a másik oldalát is. Ha mi, egyszerű emberek nem ülnénk fel ennek a propagandának, akkor Romániában 18 millió ember azon dolgozna, hogy jobban éljünk, rendes házban lakjunk, jobb autót vegyünk, az útjainkat, autópályáinkat megépítsük. Ez esetben nem arról beszélnénk, hogy ki milyen nemzetiségű - magyar, román, német vagy szlovák -, hanem arról, hogy román állampolgárok, együtt dolgozunk. Mindenkinek van egy kultúrája, ez pozitív színfolt az ország térképén és együtt, csapatként dolgozunk az országért, és kész.

Az erdélyi magyarok számára a mostani expedíció miattad érdekes. Te vagy az, aki fontossá teszi számunkra az Annapurna megmászását. Valamilyen módon fogod-e te jelezni ott fenn a csúcson az erdélyi magyarságodat?

Ha úgy érted, hogy viszek-e fel magyar nemzeti színeket, akkor a válasz nem. Nem vagyok magyar állampolgár, nem is kértem. Én Románia színeiben mászom. De kaptam például egy felkérést Kollár Lajos (Erőss Zsolt expedícióinak vezetője – szerk. megj. ) részéről egy őszi Himalája-mászásra, az Ama Dablamra. Ott valószínűleg mind a két országnak a zászlaja alatt mászunk majd. Ha egy országban élsz, attól az országtól kapsz támogatást, akkor a kisebbségi hovatartozás magánügy, személyes dolog. Hivatalosan nem reklámozhatsz egy másik országot. Tételezzük fel, hogy én ugyan magyar vagyok, Romániában mászom, de az olaszok vagy a németek szimpatikusak, és az ő zászlajukat akarom felvinni. Ezt nem lehet, ez nem egy normális dolog. A hovatartozás, a kisebbség magánügy.

Gondolom, hogy a szponzorok miatt is fontos, hogy ne keltsél ilyen típusú zavart a fejekben.

Igen is meg nem is. Ez egy romániai expedíció. Az én magyarságom arról szól, hogy engem Török Zsoltnak hívnak, magyar nemzetiségű vagyok, magyarul beszélek, magyar nevem van. Érdekes módon magyar névvel elfogtak az expedíció vezetőjének, soha semmilyen hátrányom abból nem származott, hogy magyar vagyok. Mindig az emberséget, a kitartást, az őszinteséget díjazták bárhol, bármilyen szinten. Szélsőségesek azzal is vádoltak, hogy nekem meg van tiltva, hogy magyarul beszéljek. Ehhez képest mi ketten most elég szépen elbeszélgettünk egymással magyarul. S amúgy sem vagyok az az ember, akinek bárki is megtilthat valamit.

Szűkebb hazádnak, Aradnak a jeleit fogod-e ott fenn a csúcson képviselni?

Nem fogom ebben az esetben, ugyanis nem kaptam olyan támogatást a város részéről, hogy érdemes legyen kihangsúlyoznom idetartozásomat. Az expedíció tagjai mind más-más városból vannak, és senki sem a szülővárosa színeiben mászik, hanem az országéban.  

Ha már a támogatásról beszélünk, mekkora az expedíció költségvetése?

Körülbelül 50 ezer euró négy személyre. Ez nem számít túl nagynak a maga nemében. Amúgy sokkal többe kerül, hiszen az úgynevezett "személyes hozzájárulást" nem tartalmazza.

Három üzenete van az Annapurna-expedíciónak. Először is megpróbáljuk felépíteni a romániai hegymászás kultúráját, hagyományt akarunk teremteni. Eleve az, hogy létrejött ez az Annapurna-expedíció azt jelenti, hogy elértünk egy bizonyos színvonalat. Másodsorban harcolni akarunk az idősek, idősebbek kirekesztése ellen. Nem arról van szó, hogy 80 évest nem alkalmaznak már menedzseri posztra. Érdekes dolog, hogy egyfelől minden munkahelyen szakmai tapasztalatot kérnek, másfelől viszont, ha már elértél egy bizonyos kort, akkor a szakmai tapasztalat nem számít, mert jönnie kell a fiatalnak. Én ezzel nem értek egyet, ezért is vettem be a csapatomba az 54 éves George Poranceát. Fizikailag ő a legerősebb a csapatból. A harmadik célja az expedíciónknak, hogy ráirányítsuk a figyelmet a fogyatékosok integrálásával foglalkozó Ceva de spus alapítványra. Ez a szervezet olyan egyének beilleszkedését támogatja, akik hasznosak tudnának lenni, de fogyatékosságuk miatt kirekesztik őket. Nem azt nézik, hogy egy mozgásképtelen nagyszerű számítógépes szakember lehetne. Kicsit hasonló a helyzetünk: nekünk meg kell küzdeni a hegyen, nekik meg kell küzdeni a mindennapi elismerésért és azért, hogy túllépjék a saját korlátaikat. Mi vagyunk a nagymenők, ostromoljuk a Himaláját, de az igazán nagy harcot ők vívják meg a mindennapi életben. A társadalom sokat tehet értük nem túl nagy befektetéssel. Az első és legfontosabb dolog, hogy elfogadjuk a helyzetet és azt a kicsi segítséget, amivel rendelkezünk, megadjuk. Nem milliárdos befektetésekről van szó, egy jó szóval kezdődik minden.

Hogyan tudod megoldani a munkahelyeden az ilyen hosszú hiányzást? Betegszabadságra, fizetetlen szabadságra mész?

Régebben így volt, de most hegyi vezető vagyok, a saját magam ura. Természetesen ilyenkor, amikor elmegyek egy expedícióra, nem keresek pénzt, amiből a családot fenn tudom tartani.

A feleséged, Minerva és a kisfiad, Dávid nem fognak hiányozni?

Nagyon fognak hiányozni. De megvan az az adottságom, hogy a hegyen teljesen kikapcsolom azt, ami itthon van. Teljesítem azt, amire vállalkoztam, majd hazajövök és visszakapcsolódom az itthoni életbe.