Elkezdődött Székelyföld Kerékpáros Körversenye

Az előzetesen bejelentett 16 csapat helyett végül 15 érkezett meg a XIV. Székelyföld Kerékpáros Körversenyére és vett részt a sepsiszentgyörgyi csapatbemutatón szerdán. A kieső csapat a szerb válogatott volt, akiket a szerb-román határon nem engedtek át. Hiányukban végül 88 kerekes állt rajthoz a versenyen, mely az 5,33 km-es prológgal vette kezdetét Sepsiszentgyörgy utcáin.

A 88 rajthoz álló közül a legnagyobb névnek a román-olasz Giotti Victoria Savini Due Team sportolója, az olasz Andrea Guardini tűnik, aki 2012-ben a Giro D´Italián szakaszgyőzelmet ért el. A sprintekben jeleskedő olasz viszont a sepsiszentgyörgyi prológon nem jeleskedett, hiszen a 37. helyen végzett.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Novák Team korábbi kerekese, a tizenharmadikként induló, Szergej Cvetkov, behúzza a prológ győzelmet, ám az igazi izgalmak a végére maradtak. A 74. versenyzőként rajtoló lengyel Adrian Kurek hét másodpercet vert a honosított moldávra és elkönyvelhette a prológ-győzelmet.

Érdekesség, hogy az első 20 versenyző között hét lengyel sportoló is van az idei Székelyföld Kerékpáros Körversenyén rajthoz álló két lengyel csapatból.

A prológ végeredménye:
1. Adrian Kurek (Mazowsze Serce Polski Team) 6:45.77
2. Szergej Cvetkov (Románia válogatottja) +7.76 mp.
3. Sztaniszlav Aniolkowski (CCC Developement Team) +10.55 mp.

A Kastélyetappal folytatódik a verseny

A körverseny a második napja csütörtökön a Kastélyetappal folytatódik. A tavalyi évhez képest az idén a szakasz nem fogja érinteni Hargita megyét, hiszen a mezőny a Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Bálványos – Barót – Sepsibölön – Sepsiszentgyörgy útvonalon fog haladni. A 11.00 órakor rajtoló, 175,6 km hosszú etap befutója 15.00 óra körül várható, ezt követően tartják a díjkiosztó ünnepséget is a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren.

(Borítókép: Albert Levente/Háromszék)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?