banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Kurta-furcsa szerződést írt alá középpályásával az FC Liverpool

Egy hónappal, július végéig meghosszabbították Adam Lallana szerződését a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpoolnál.

Az egyesület honlapjának közleménye szerint a 32 éves középpályással korábban kötött megállapodás június 30-án járt volna le, a mostaninak köszönhetően viszont befejezheti csapatával a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezont, amely jövő szerdán folytatódik. Lallana ezután - hat szezont követően - elhagyja a Vörösöket. „Tudom, hogy sok klub szeretné megszerezni Adamet, és nagyra értékelem, hogy rendesen be akarja fejezni nálunk ezt az idényt” – jelentette ki Jürgen Klopp vezetőedző. „Nagyon fontos szerepe van a csapatban, és örülök, hogy számíthatok rá július végéig” – tette hozzá.

A Liverpool 25 ponttal előzi meg a címvédő Manchester Cityt a Premier League-ben, és várhatóan bajnoki címet ünnepelhet majd - harminc év elteltével először.

A 34-szeres angol válogatott Lallana 2014 nyarán a Southamptontól került jelenlegi klubjához, melynek színeiben 178 mérkőzésen lépett pályára és 22 gólt szerzett. Jürgen Klopp együttesével Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klub-világbajnoki címet nyert.

banner_ZBiZ5lsB_MASZOL970x250px.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?