Román Kupa: kikapott, de mégis továbbjuthat a Kolozsvári CFR

Zöld asztalnál juttathatják tovább a versenybírók a Kolozsvári CFR-t a Román Kupa nyolcaddöntőjébe, ugyanis a 2-2-es végeredmény után 4-2-re elvesztett büntetőpárbaj után derült ki, hogy a vasutasok ellenfele, a FC Botoșani egy hazai nevelésű játékossal kevesebbet nevezett a mérkőzésre az előírtaknál.

A mérkőzés karakterét jelentős mértékben meghatározta, hogy a 31. percben Florin Chivulete játékvezető kiosztotta Mihai Bordeianunak a második sárga lapját is, így a CFR emberhátrányba került. Alig 6 perccel később a bukovinai csapat az eredményjelzőre is „átvitte” emberfölényét, a 37. percben Askovszki megszerezte a vezetést a házigadák számára.

A második félidő elején hihetetlen fordulatot vett a mérkőzés, a megfogyatkozott CFR 4 perc alatt megfordította az állást. És ami igazán pikánssá tette a dolgot, hogy a vasutasok góljait két olyan játékos szerezte, akiket épp Botoșaniból szerzett meg a csapat. Az egyenlítő gólt Golofca, a vezető találatot pedig Burcă szerezte. 

A 82. percben Rodriguez értékesítette a játékvezető által túl könnyen befújt tizenegyest és mivel a rendes játékidő 2-2-es döntetlennel ért véget, jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.

A ráadásban a vendégek voltak veszélyesebbek, Muresan és Traore két óriási helyzetet is kihagyott, ezért a továbbjutás kérdését büntetőrúgások voltak hivatottak eldönteni. A hazaiak hibátlanul, a vendégek 2 rontással - Mailat és Luis Aurelio - abszolválták ezt a feladatot, így a mérkőzés végén a botosani-iak örülhettek.

 
 

A bomba viszont a lefujás után robbant, ugyanis mint kiderült a házigazdák amatőr hibát vétettek. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szabályzata alapján a csapatok kötelesek 6 hazai nevelésű játékost felírni a meccslapra, a bukovinaiaknál pedig csak 5 szerepelt. A hibát Valeriu Iftimie, a FC Botoșani tulajdonosa is elismerte, Bogdan Mara, a CFR képviselője pedig előrebocsátotta, hogy amennyiben valóban beigazolódik a tévedés, akkor fellebbezni fognak. 

Román Kupa, nyolcaddöntőbe jutásért
FC Botoșani – Kolozsvári CFR 2-2 (6-4 büntetőrúgások után)
Resicabányai CSM – CSU Craiova  0-1
Chindia Targoviste – Nagyszebeni FC Hermannstadt 0-1
CS Făurei - CS Mioveni 1-5
Alsógáldi Industria - Petrolul Ploiești 0-1
FC U Craiova – Kolozsvári U 2-3
Chiajna - Voluntari 2-3
Turris Tr. Măgurele – Academica Clinceni 2-3
Flacăra Horezu - Astra Giurgiu 0-2
Foresta Suceava – Medgyesi Gaz Metan 2-1
Aradi UTA - Dinamo 1-3
Metalul Buzău – FK Csikszereda 1-0 

Csütörtökön játsszák

  • Temesvári Ripensia - Sepsi OSK
  • Kolozsvári Sănătatea - Viitorul
  • Rapid - Poli Iași
  • Metaloglobus - FCSB

Kapcsolódók

Kimaradt?