Zilah adott otthont a hétvégén a Szilágyi István Kossuth-díjas író emlékére rendezett ünnepségnek és előadássorozatnak. Az esemény során felavatták a neves író emléktábláját, tisztelegve a városhoz és a szilágysági magyar közösséghez fűződő szoros kötődése előtt.

Az előadássorozatban Márkus Béla irodalomtörténész az író életéről, családjáról és munkásságáról beszélt; külön kiemelte a Kő hull apadó kútba című regényt, amelynek Jajdonban (Zilahon) játszódó története szociográfiai pontossággal tárja fel a város életét.

Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy Szilágyi István szövegeiben gyakran visszaköszön a helyi közösség történelmének és hétköznapjainak ábrázolása. Évtizedeken át idézte a város és a térség életét, emelte ki a történelmi részleteket, és mélyebb betekintést nyújtott Zilah múltjába, mint sok más kortárs alkotó.

Az irodalomtörténész beszélt arról is, hogy Szilágyi nyolc évig a Wesselényi Kollégiumban tanult, majd később Kolozsvár felé indult, de mindvégig Zilahhoz kötődött. A történelmi helyszínek, a város mindennapjai és a családi emlékek egyaránt meghatározók voltak számára – hangsúlyozta. Szó esett az író családjáról, az általa felidézett személyes emlékekről, a nagymama példamutató életéről, a család tagjainak kitartásáról és erkölcsi tartásáról, amely szintén tükröződik írásaiban.

Márkus Béla rámutatott, hogy Szilágyi munkáiban mindig jelen van az értékrend, az emberi élet célja és a felelősségvállalás, amit a reformáció korabeli elvek is formáltak. Az előadás végén kiemelte: Szilágyi István írásai, legyenek azok regények, novellák vagy publicisztikai írások, nem csupán irodalmi értéket hordoznak, hanem élő kapcsolatot teremtenek a helyi közösséggel és történelmével, így válva a zilahi és szilágysági fiatalok számára is személyes élménnyé és tanulási forrássá.

A program során Rappert-Vencz Gábor színművész felolvasta Szilágyi Asszonyélet egy sírkövön című írásának egy részletét, amelyben az író a helyi temető sírköveit tanulmányozva rekonstruálja egy ismeretlen asszony életét. Délután Pacskovszky József Zárványidő című filmjét vetítették, amely egyedülálló betekintést nyújtott az író életébe és munkásságába.

„A szó elszáll, az írás megmarad”

Az előadások után a résztvevők a Kálvineum épületéhez vonultak, ahol Püsök Sándor Csaba helyi lelkipásztor a feljegyzés és az írás fontosságáról beszélt, kiemelve a közösségi és egyéni emlékek megőrzését. Emlékeztetett a régi mondás igazságára: „A szó elszáll, az írás megmarad.” Felhívta a figyelmet az írás erejére, arra, hogy a könyvek, bibliai, de akár családi krónikák, életutak feljegyzései mind azt a célt szolgálják, hogy a következő nemzedékek számára megmaradjon a múlt, a nemzet, a családok és egyéni életek története. Amíg tehetjük, jegyezzünk fel mindent: örömöt, bánatot, kereszteléseket, házasságokat, temetéseket, mert felbecsülhetetlen érték az írás – hangsúlyozta.

Seres Dénes parlamenti képviselő rámutatott, hogy a Szilágy megyei magyar közösségek mindig tisztelettel és megbecsüléssel adóztak az irodalom, a kultúra és a történelem nagyjai előtt, legyen szó Arany Jánosról, Petőfiről, Adyról, Báthoryról, Wesselényiről vagy a helyi kiemelkedő alakokról. Mint mondta, a közösség feladata megőrizni a múlt értékeit, és tisztelettel adózni azoknak, akik maradandót alkottak. „Ezúttal Szilágyi István emléke előtt hajtunk fejet, emléktáblát avatva tiszteletére, hiszen zilahi gyökerei vannak, innen származott, itt tanult, és a szilágysági emberek mindig nagyra becsülték munkásságát” – fogalmazott a képviselő.

Gróh Gáspár irodalomtörténész, a Magyar Művészeti Akadémia képviseletében, a helyszínen érzékeltette Szilágyi István jelentőségét. „Amikor a róla készülő portréfilmben beszélgettem vele, világossá vált, hogy Zilah formálta legfogékonyabb éveit. Szilágyi regényeiben, például a Kő hull apadó kútban, a város társadalmát, emberi viszonyait oly érzékenyen és hitelesen ábrázolta, hogy minden olvasó ráismerhet saját múltjára. Zilah így került a magyar irodalom térképére, akárcsak Nagyszalonta Arany Jánosnál, Kiskőrös Petőfinél vagy Székelyföld Tamási Áronnál – mondta.

A Kolozsi Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész által készített emléktáblát Karácsony Zsolt, a Helikon főszerkesztője leplezte le, majd a családtagok és szervezetek koszorúkkal tisztelegtek az író emléke előtt. Júlia, Szilágyi István felesége, sajnálatát fejezte ki, hogy az emléktábla nem az iskola falára került, ahol Szilágyi István tanult, de háláját fejezte ki a Református Egyháznak, amely helyet biztosított az ideiglenes elhelyezéshez. „Pista annyira összenőtt az iskolával, hogy számára az élet indulópontja volt. Reméljük, az emléktábla később az iskola falára kerülhet” – mondta.

Szilágyi István legalább három művet alkotott élete során. Az egyik a saját élettörténete, a másik a szépírói munkássága, a harmadik a szerkesztői tevékenysége. Élettörténetéből és írói műhelytitkaiból csak annyit láthattunk, amennyit látni engedett, a szerkesztőség volt az a tér, ahol e három mű dimenziói között keskeny átjárók nyíltak, olykor olyan teraszok is, ahonnan sokfelé kitekinthetett a figyelő tekintet – mondta Karácsony Zsolt, hozzátéve, a történetek, az anekdoták, a Helikonban megtapasztalt élmények mind hozzájárultak, hogy közelebb kerüljenek Pista bácsi gondolkodásához. A műsor végén Rappert-Vencz Gábor színművész az író egyik kedvenc Ady Endre-versét szavalta el.

Visszaemlékezések

Szilágyi István nemcsak Zilahhoz kötődött erősen, de az egész Szilágyság és a teljes Partium magáénak vallja az írót – mondta Széman Péter, egykori EMKE-elnök. „A Báthory István Alapítvány tűntette ki Szilágyi Istvánt az első olyan díjjal, amit a szülőföldjétől kapott. 2010-ben Szilágysági Magyarok Díjat adtunk át neki, amely a térség egyik legnagyobb elismerése. Nagy örömmel vette át, és elmondta, hogy számára mindez többet ért minden más díjnál, mert azt a közösség adta, ahonnan kikerült, ahol az iskolai éveit kezdte, és ahova rengeteg emlék fűzte” – mondta.  

Széman Péter beszámolt arról is, hogy kapcsolatuk ezután alakult ki: „Ahányszor találkoztunk Kolozsváron vagy más helyeken, mindig szóba került Zilah és a szilágysági közösség. Megkérdezte, mit csinálnak, mi történik ott. Szilágyi mindig örömmel tért vissza, hiszen már korábban is volt kapcsolata Somlyóval és Zilahhal.” Találkozásaikon nemcsak az író gondolkodásmódját, hanem jellemének mélységét is megismerhette. „Mindig igazolta, mennyire szereti ezt a tájat, a szilágysági földet és embereit, s mennyire kemény, ugyanakkor igazságkimondó ember volt” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Szilágyi István szavai és gondolatai ma is irányt mutatnak mindazoknak, akik hűek akarnak maradni gyökereikhez és az igaz szó erejéhez.

Szilágyi István életműve az iskolai tanórákon is folyamatosan visszatérő téma – mondta dr. Kovács Éva magyartanár. Hangsúlyozta, hogy amikor a diákjainak a Kő hull apadó kútba című regényről beszél, mindig kiemeli, hogy bár az író Kolozsváron született, gyökerei Zilahhoz kötődnek. „Ez az a pont, ahol már fel tudom kelteni a diákok érdeklődését, hiszen nem egy távoli időben és térben íródott szövegről van szó, hanem valakiről, aki ezeken a tereken járt, amelyeket ők is ismernek, és amelyeken talán naponta ingáznak” – mondta. A Kő hull apadó kútba nem tartozik a könnyen olvasható regények közé, ezért időt és figyelmet igényel az olvasóktól. „Időt kell hagyni, hogy a szavak magukkal ragadjanak” – tette hozzá a tanárnő. Különösen a főszereplő életében megjelenő bűn és bűnhődés, valamint a lelki folyamatok keltik fel a diákok érdeklődését, akik pszichológiai szempontból közelítik meg a történetet. dr. Kovács Éva kiemelte, hogy a regényben megjelenő lelkiismeret-furdalás és az igazságszolgáltatás erőteljesen hat a tanulókra. „Minden egyes alkalommal azt látom, hogy a diákokat beszippantja a történet, élvezettel olvassák, miután megérezték a mű ízét” – mondta.

Karácsony Zsolt személyes élményein keresztül idézte fel Szilágyi Istvánt, a Helikon egykori szerkesztőjét és írót. „Először 1997-ben találkoztam személyesen Szilágyi Istvánnal a fiatal írók találkozóján. Kora este volt, és ő egy fotelben üldögélt, pipázott. Ez a kép annyira beleégett a retinámba, hogy bármikor találkoztunk később, akár a szerkesztőségben, mindig eszembe jutott: a nyugalom, a határozottság és a frissesség egyszerre sugárzott belőle” – mesélte Karácsony.

A szerkesztő-író humora és ösztönző stílusa is maradandó élményt nyújtott. „Mindig komolyan vette a feladatot, de közben humorral és emberséggel fordult hozzánk” – emlékezett vissza Karácsony. Szilágyi nem csupán a szerkesztőségi munkában volt példamutató, hanem irodalmi és történelmi szemléletében is. Karácsony felidézte, hogy Szilágyi a szilágysági tájakról és Erdély más vidékéről is rengeteg történetet mesélt, figyelmesen kutatta a dokumentumokat. Olyan történelmi és irodalmi szemléletet képviselt, amit mindenképp tovább kell vinni – mondta, majd a mai fiataloknak szóló üzenetét Karácsony így foglalta össze: Szilágyi István életműve azt mutatja, hogy a művek létrehozása nem csupán tehetség, hanem kitartás és felelősség is. Dolgozzatok és vigyázzatok egymásra, ez az a gondolat, amit mindig is hangoztatott, és amelyből a mai nemzedék is tanulhat – fogalmazott.

Ösztöndíj a fiatal tehetségnek

„A kerekasztal-beszélgetést követően Szilágyi István örökösei az író emlékére alapított ösztöndíjat adtak át. Az idei díjazott Bántó Klaudia Jennifer, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium 2024/2025-ös tanév végzőse, aki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakára nyert felvételt, első helyezettként, tízes érdemjeggyel. Egykori tanára, dr. Kovács Éva magyartanár méltatta a fiatal tehetséget, hangsúlyozva, hogy a díj nemcsak anyagi támogatást jelent, hanem elismeri a tanuló szorgalmát és irodalom iránti elkötelezettségét.

Az emléktábla-avatás és az előadássorozat méltó módon tiszteleg a magyar irodalom kiemelkedő alakja, Szilágyi István előtt; erősíti a közösség identitását és hagyományait, miközben támogatja a fiatal tehetségek fejlődését.