Változatos zenei csemegékkel készül a 29. Alter-Native

A jó filmek kedvelői jó muzsikából sem szenvednek majd hiányt a 29. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, hiszen a versenyprogramba bekerült 40 rövidfilm, valamint a legújabb román és magyar játékfilmek mellett igazi zenecsemegékben is részük lesz a szeptember 29-e és október 3-a között zajló szemlén.

Szeptember 30-án, csütörtökön a CT Projekt Ten címet viselő koncertje szerepel műsoron, amely a budapesti Radnóti Színház 10 című előadása zenéjének egy továbbgondolt, kibővített változata. A koncerten a szerző, Cári Tibor zongorázik, énekesként pedig a Temesvári Magyar Színház négy színésze működik közre: Borbély B. Emília, Magyari Etelka, Molnos András Csaba, Kiss Attila. A zenekart kiegészíti Szabó J. Attila (cselló) és a Grazioso vonósnégyes. Elhangzanak még Farkas Wellmann Éva Parancsolatok-versei is a színészek és a költőnő előadásában.

Október 1-jén, pénteken egy 2006-ban alakult romániai együttes, a byron lép fel, amely különféle behatások ihlette rockzenét játszik. A koncerten rafinált orgonaszólókkal, szenvedélyes fuvoladallamokkal és szívszorító énekpasszusokkal fűszerezett, hullámzó érzelemkavalkádra lehet számítani. A zenekar összetétele: Dan Byron – ének, gitár, fuvola; Sergiu “6 fingers” Mitrofan – billentyűs hangszerek, gitár, ének; Dan Georgescu – gitár; Demeter László – basszusgitár; Ovidiu Cristian – dobok.Bryon

Szombaton a Kassák-projektet nézheti-hallgathatja meg a közönség Harcsa Veronika (ének), Keszég László (versmondó), Márkos Albert (cselló), Pándi Balázs (ütőhangszerek) és Benkő Róbert (nagybőgő) előadásában. Zenéjük hűen követi a szabad verseiről ismert Kassák Lajos műveinek attitűdjét. A megzenésítések között találunk melodikus, dalszerűen szerkesztett struktúrákat, a verseket követő szabad improvizációkat és konceptuális, avantgárd dalokat.

Október 3-án, vasárnap Földes László Hobo Rejtő Dekameron címet viselő produkciójából, illetve Vadászat című albumának dramatizált feldolgozásából hallgathat meg részleteket a közönség. Az előadáson közreműködik Büdi Szilárd (ének), Gál István (dobok, ütősök), Igali Csanád (billentyűs hangszerek, vokál), Kiss Zoltán (gitárok, dobok), Pengő Csaba (basszusgitár, nagybőgő, vokál).Hobo

A kiegészítő programok között szerepel továbbá az Insulted című felolvasószínházi előadás. Andrej Kurejcsik drámáját Patkó Éva fordította le és állította színpadra. 

Pénteken a Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regénye alapján készült előadást nézheti meg a közönség a Művészeti Egyetem Stúdió színházában. A művet Barabás Olga alkalmazta színpadra, rendezője Sebestyén Aba. Mindemellett kiállítás, könyvbemutató, filmkészítő workshop, drámaíró műhely és filmkritikai műhely is lesz a 29. Alter-Native-on, amelynek részletes programja itt megtalálható.

A Maros Megyei Tanács, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet partnerségével megszervezett Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál idén visszaköltözik hagyományos helyszínére, a marosvásárhelyi Kultúrpalotába.

A fesztivált a helyi önkormányzat mellett Románia Kormányának Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala, a Román Nemzeti Filmintézet, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatja. A jegyek ára nem változott az elmúlt évekhez képest, a napijegy ára 15 lej, az öt napra szóló bérlet 40 lejbe kerül. Az eseményre való belépés csak a koronavírus elleni védettség igazolásával vagy negatív koronavírusteszt felmutatásával engedélyezett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?