Magyar film vitte el a fődíjat a temesvári nemzetközi filmfesztiválon

A legjobb film díját nyerte el a Temesvári Közép-európai Filmfesztiválon Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első mozifilmje, a Legjobb tudomásom szerint – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

A Legjobb tudomásom szerint egy párkapcsolati dráma, amely Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével készült az NFI pályakezdő alkotókat támogató Inkubátor Programjában. Mint felidézték, a film világpremierjét Észak-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválján, a Tallinn Black Nights-on tartották, azóta számos filmfesztivál hívta meg programjába, köztük a nagy presztízsű sanghaji seregszemle is.

A Legjobb tudomásom szerint főszereplője egy fiatal házaspár. A feleséget egy éjszaka nemi erőszak éri, ám az ellentmondásos tanúvallomások miatt és bizonyítékok híján a rendőrség nem tud igazságot tenni az ügyben. A férj először felesége mellé áll, támogatja, személyesen próbál meg utánajárni, hogy pontosan mi is történt azon az éjszakán, a későbbiekben azonban az eset feldolgozása próbára teszi kapcsolatukat. A pár különösen nehéz helyzetbe kerül, mert épp egy örökbefogadás finisében történik mindez, és a történtek befolyásolják a döntés kimenetelét – ismerteti a film cselekményét az NFI közleménye.

Căștigătorii #cefftm2021Cel mai bun film: „As Far As I Know/Din câte știu” (r. Nandor Lörincz și Balint Nagy) Cel...

Közzétette: Central European Film Festival Timișoara – 2021. szeptember 6., hétfő

Lőrincz Nándor forgatókönyvíróként, Nagy Bálint operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több fesztiválnyertes rövidfilm és sikeres videoklip után első közös mozifilmjüket 2019-ben forgatták Mécs Mónika és Pataki Ági producerek vezetésével, az M&M Film és a Partnersfilm koprodukciójában, román részvétellel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Legjobb tudomásom szerint forgatókönyvét Lőrincz Nándor jegyzi, az operatőr Nagy Bálint, a zeneszerző Fodor Attila, a vágó Gothár Márton volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?