Újra akadálytalanul szervezhetik meg az Ezer Székely Leány Napját

Újra hagyományos formában szervezik meg az 1931-es indulása óta több kényszerű szünetet tartó rendezvényt, az Ezer Székely Leány Napját július első hétvégéjén.

Újra összegyűlnek Székelyföld településeinek népviseletbe öltözött képviselői július első hétvégéjén, hogy részt vegyenek az 1931 óta megszervezett Ezer Székely Leány Napján.

„Népviseletünk, néptáncuk, népzenénk tisztelete és a magyar nyelven elmondott ima székelységünk egyik fontos küldetése, amelynek teljesítéséért minden nap tennünk kell. Erre az Ezer Székely Leány Napja rendezvény is kiváló lehetőség, amikor közösségben, együtt tehetjük mindezt” – fogalmaztak felhívásukban az esemény szervezői, akik arra biztatnak minden résztvevőt, hogy lehetőség szerint népviseletben jelenjenek meg a Csíksomlyói nyeregben július 2-án.

Az Ezer Székely Leány Napjának tervezett menetrendje szerint az eseményt július 1-jén, pénteken toborzó programok előzik meg. Ezen a napon tartják a Székely Népviselet Napját, 17.00 órától pedig ünnepi megemlékezést szerveznek a Pozsonyi csatáról a csíkcsomortáni Kárpátok Őre emlékműnél. Szintén pénteken 18.00 órától ünnepi gálaműsort tartanak Csíkszeredában, a Szabadság téren, amelyen fellép a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Alba Regia Táncegyüttes és az Aranyszalma Néptáncegyüttes.Fotó: Pál Zoltán

Az Ezer Székely Leány Napján, szombaton 10.00 órától gyülekeznek a résztveők a csíksomlyói nyeregben. A hagyományos ünnepi szentmise 11 órakor veszi kezdetét, a hagyományőrző néptánccsoportok előadásai pedig 12.30-kor kezdődnek majd, 14 órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Bekecs Néptáncszínház, az Alba Regia Táncegyüttes és az Aranyszalma Néptáncegyüttes előadása következik. Majd 15 órától folytatódnak a hagyományőrző néptánccsoportok előadásai.

A közös játék és tánc 16 órától kezdődik, ezután készül el a közös fotó a népviseletbe öltözöttekkel, a lakosságszámhoz képest legnagyobb arányban részt vevő település, a következő évi házigazda, pedig átveheti az esketőszéket. A hagyományőrző néptánccsoportok előadásai 17 órától folytatódnak. Napközben 11.00 és 18.00 óra között kézműves kiállítás és vásár, valamint mesterségbemutatók várják az érdeklődőket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?