Több ezren vettek részt a székely népviselet ünnepén Csíksomlyón

Több ezren látogattak idén a csíksomlyói hegynyeregben tartott Ezer székely leány napjára, a 85 éve meghirdetett hagyományőrző mozgalom felhívására 1775 leány és 800 legény öltött magára székely népviseletet - vonta meg az előző napi ünnepség mérlegét a Székelyhon.ro hírportál vasárnap.

Mint arról a Maszol is beszámolt, a két világháború között indult, majd a kommunizmus bukása után újjáélesztett székely népviseleti seregszemle Csíkszereda főterén közös tánccal kezdődött, majd Hargita és Kovászna megye, illetve a meghívott testvérmegyék, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megye közgyűlése önkormányzati vezetőinek beszéde után a tömeg Csíksomlyóra vonult, és felkapaszkodott a pünkösdi búcsúk helyszínéül is szolgáló hegynyeregbe.

Idén Csíkszentimre volt a "házigazda", jövőre pedig Tusnádfürdő látja el ezt a szerepet, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.

Az egész napos rendezvényen 24 székelyföldi település hagyományőrző néptánccsoportja lépett színpadra. 

A Domokos Pál-Péter néprajztudós által kezdeményezett Ezer székely leány napját 1931-ben tartották először. A kommunista diktatúra idején betiltott közösségi rendezvényt 1990 óta ismét évről évre megszervezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?