Az elmúlt száz év emlékének dedikálják az Ezer Székely Leány Napját Csíkszeredában

Július 6-án és 7-én Székelyföld számos portáján legszebb viseletükbe öltöznek a leányok és legények, és lelküket is ünneplőbe öltöztetve indulnak Csíkszereda főterére, hogy az Ezer Székely Leány Napján megmutathassák, milyen a székelyek összetartó ereje, közös éneke, imádsága, táncoló jókedve. A szombaton tartandó Ezer Székely Leány Napjáról hoztunk érdekességeket a szervezőktől.

„A székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepe Csíksomlyón” – így jellemzi András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója a nagyszabású hétvégi rendezvényt, melyet idén a Centenárium emlékének szentelnek. Az idei kiadás szervezői - Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a fenntartásában levő Hargita Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, valamint Hargita és Kovászna megye önkormányzatai – számos érdekességre hívják fel a figyelmet.

Mutatjuk a koncentrált tudnivalókat, a Hargita TV csapatának előzetesében is:

Mint kiderült, különb lesz az idei rendezvény azért is, mert hangsúlyosabb szerepet kap ebben az évben a közösségi élmény a közös tánc és a játék révén.

Centenáriumi táncprodukciót láthatunk

Mint megtudtuk a szervezőktől: július 7-én, az Ezer Székely Leány Napján az eltelt évszázad történelmi fordulataira is emlékeznek, azáltal is, hogy a rendezvény csíksomlyói nyeregben zajló programjában műsorra tűzték a Bekecs Néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című centenáriumi produkciójának részleteit. Az előadásban a nyárádszeredai táncegyüttes az elmúlt száz év viharos történelmét dolgozza fel erdélyi magyar szemszögből, kitérve a világháborúkra, a trianoni szétzúzásra, a kommunizmusra, de ugyanakkor az aktuális gondokat is figyelembe véve, az elmúlt harminc év talán legnagyobb székelyföldi problematikájára, a kivándorlásra is – áll a kiadott előzetesben.

A száz éves ellenszélben éppen „őseink hite és a hagyományokra alapuló gyökereink, a viseletünk, a sajátos zenei és mozgásvilágunk nyújtotta és jelentette a biztos fogódzót. Ez kell ma is a mentsvár legyen” – fogalmaz a közleményben Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.

„Évszázados elnyomásunk, nehézségeink ellenére arra törekedjünk, hogy a nap forgatagában tudjuk szépnek, vidámnak, népesnek, gondtalannak, elégedettnek látni magunkat! Kapcsolódjunk be a közös táncokba, térjünk be a népviseleti sátorba, de legfőképp az ügyességi sátorba, ahol számos játékot próbálhatunk ki” – biztat András Mihály, a Hargita együttes vezetője.

Viseletmustra is lesz

Több éve már, hogy viseletmustra címszó alatt arra ösztönözik a résztvevőket a szervezők, hogy régi, családi népviseletüket vegyék elő, vagy az igényesen felújított, újonnan varrt viseletükben jöjjenek, teret adva annak, hogy ezek színpadon is megmutatkozhassanak. Sikeres hozadéka, hogy számtalan, valóban kiváló, értékes népviselet került előtérbe. Idén elsősorban a családokat, együtt érkező családtagokat, baráti csoportokat várja a népviseleti sátorba.  Eredeti viseletben érkező több generációs családokat, nagymamától unokáig, apát és fiát, testvéreket, barátokat díjaznak majd az Ezer Székely Leány Napján. Nem kizáró ok természetesen az sem, ha valaki nem a családja, barátai körében érkezik, az egyedi, szép népviseleteket önállóan is beveszik a mustrába – adták hírül.A rendezvény ideje alatt a csíksomlyói nyeregben a viseletben érkezők a Bejelentkezés feliratú sátorban regisztrálhatnak, hozzájárulva ahhoz, hogy az a település, amely a legnépesebb, viseletbe öltözött csoporttal jelenik meg az eseményen (a település lakossági arányához viszonyítva), a 2019. évi Ezer Székely Leány Napja rendezvény tiszteletbeli házigazdája legyen, és két eskető székkel gyarapodjon. Az ünnepség tiszteletbeli házigazdája idén Csíkpálfalva.

Fontos tudnivalók
A rendezvény programja itt olvasható. A rendezvény napján a gyülekezőpontoknál, illetve a Szabadság térre vezető felvonulási útvonalon forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani, az alábbiak szerint:
9.00 – 10.15 óra között le lesz zárva a forgalom előtt a Mihail Sadoveanu utca (a Postabanktól a Temesvári sugárúttal való útkereszteződésig), illetve a Temesvári sugárút a Szabadság tértől a Kőrösi Csoma Sándor utcával való útkereszteződésig
9.45 – 10.30 óra között a Kossuth Lajos utcának a Szabadság tér és Márton Áron utca közötti szakasza

Kapcsolódók

Kimaradt?