Tizenegy erdélyi fejedelem portréját restaurálják, majd állítják ki Gyulafehérváron
A Batthyáneum tulajdonát képező értékes festményeket a legméltóbb helyen, a Fejedelmi Palotában tárják a nyilvánosság elé. A figyelemreméltó kulturális projektről a Fejedelmek Palotája Kulturális Központ igazgatója, Robert Roman nyilatkozott a sajtónak.
„Ma egy lényeges lépés történt azok személyazonosságának visszaszerzése érdekében, akik egy évszázadon át döntöttek a gyulafehérvári erőd szívében fekvő régió sorsáról” – nyilatkozta az igazgató, hozzátéve: a Román Nemzeti Könyvtár Batthyáneum Könyvtárának gyűjteményéből származó portrékat átvették, és restaurálásra a nagyszebeni Brukenthal Múzeum szaklaboratóriumaiba szállították. Az együttműködés a könyvtár és a kulturális központ között megkötött kölcsönszerződés révén valósulhatott meg.
.jpg)
„A projekt célja ezen nemzeti örökség darabjainak helyreállítása, kiállításuk előkészítése abban a térben, ahol ezek a vezetők 1571 és 1660 között éltek és kormányoztak” – áll a közleményben.
A tizenegy portré az Erdélyi Fejedelemség aranykorának emblematikus alakjait ábrázolja, azokat a fejedelmeket, akik épp ebből a palotából irányították Erdély sorsát. A vásznakról Báthory István (1571–1586), Báthory Kristóf (1576–1581), Báthory Zsigmond (1588–1594, 1594–98, 1598–99, 1601–1602), Báthory András (1599), Bocskai István (1604–1606), Rákóczi Zsigmond (1607–1608), Báthory Gábor (1608–1613), Bethlen Gábor (1613–1629), I. Rákóczi György (1630–1648), II. Rákóczi György (1648–1657, 1659–1660), valamint egy ismeretlen személy tekintenek le.
Mint arról korábban beszámoltunk, a 2024-ben a Batthyáneumnak sikerült a képtárában található tizenegy értékes festményt is digitalizálnia, ezek a Gigapan.com oldalon nagy felbontásban is megtekinthetők, a Transylvanian Princes címszó alatti galériában.
„Köszönetet mondunk partnereinknek, a Román Nemzeti Könyvtárnak és a Batthyáneum Könyvtárnak a megnyitásért, valamint a Brukenthal Múzeum szakértőinek, akik biztosítják a vásznak tudományos restaurálását. Célunk, hogy a restaurálási-konzerválási munkálatok befejezése után azonnal lehetőséget kínáljunk a nagyközönségnek arra, hogy itt, a palota termeiben tanulmányozhassa ezeket a felbecsülhetetlen értékű festményeket” – mondta Robert Roman igazgató.
A készülő kiállítás részleteiről Kovács Mihai történészt, a Fejedelmek Palotája Kulturális Központ alkalmazottját kérdeztük, akitől megtudtuk: a festmények restaurálásával párhuzamosan egy kutatómunka is zajlik annak érdekében, hogy feltárják, kik a festmények alkotói, milyen iskolához tartoztak, hogyan kerültek a munkák a Batthyáneum tulajdonába.
.jpg)
A történész azt is hozzátette: a restaurálási folyamat befejezése után a portrékat a palota Erdélyi Fejedelmek Galériájában állítják ki. A festményeket részletes dokumentációs háttérrel tárják majd a látogatók elé, így a látogatók plusz információkat kaphatnak majd a fejedelmekről, illetve az őket ábrázoló festményekről.
A restaurálási-konzerválási folyamat körülbelül egy évig tart, így az ünnepélyes tárlatmegnyitó 2027-ben lesz.
CSAK SAJÁT


