Rendhagyó eseménysorozatot tartottak Gyulafehérváron október 25–26-án, amikor a Reformáció Napjai keretében egy nemzetközi konferenciát is szerveztek a Fejedelmek Palotájában, ahol az erdélyi reformáció vallási, történelmi és kulturális hatásairól értekeztek ismert szakemberek – a teljes programról ITT írtunk.

Ami a Fejedelmek Palotáját illeti, szimbolikus tér, ahol hajdan az Erdélyi Fejedelemség sorsdöntő kérdéseiről tanácskoztak a rendek képviselői, maga az épület viszont hosszú évtizedekig az enyészeté lett. Szerencsére ezt a helyzetet sikerült orvosolni, így az impozáns épület már felújított szárnyai új funkciókkal gazdagodtak, múzeum és rendezvényközpont működik itt, a jövőbeli tervek pedig szintén bizakodásra adnak okot. Az elmúlt hétvégén magyar vonatkozásban két fontos mozzanatra is sor került: egyrészt, amint arról a rendezvény szervezője, Gudor Kund Botond lelkipásztor is elöljáróban beszámolt, 1918 óta első alkalommal hangzott el magyar nyelvű előadás a Fejedelmek Palotájában. Másrészt, a konferencia keretében megvalósult, nagyszámú érdeklődő jelenlétében, dr. Oborni Teréz átfogó munkájának, az Erdélyi fejedelmek – románul Principii Transilvaniei – című könyv román nyelvű fordításának bemutatója. Mondhatni, történelmi pillanat, ugyanis egy ennyire komplex történelmi mű az elmúlt évtizedekben még soha nem jelent meg románul. Biztató kezdet, ami egyben a román és magyar történésztársadalom egymásra való odafigyelésének a kezdetét is fémjelzi, ezért remélhetőleg ezt a pillanatot még sok más hasonló fogja követni a közeljövőben. Erre azért is mutatkozik esély, mert a könyvbemutatón elöljáróban felszólaló szakemberek – dr. Roman Paul-Robert múzeumigazgató, dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese, valamint dr. Ferenczi Szilárd történész, az Iskola Alapítvány titkára – is ennek az irányvonalnak a jövőbeli erősítését hangsúlyozták. A bemutatót követően a szerzővel beszélgettünk arról, hogy miért is fontos egy hasonló kezdeményezés, és nyilván azt is megkérdeztük, hogy számára milyen érzés, hogy mostantól már nem csak történészként, de egyfajta úttörőként is – hogy stílusosan és a témánál maradva fogalmazzunk – vonul be a történelembe.  

Dr. Oborni Teréz: Remélem, hogy nem fog szerénytelenül hangzani, de valahol én is úgy érzem, hogy a pályafutásomnak egy mérföldkövét jelenti az, hogy az Erdély fejedelmei című kötet románul is megjelenhetett. Nem tudok ugyanis visszaemlékezni, hogy egy ennyire átfogó, monografikus jellegű, magyar történész által írt tudományos munka az utóbbi évtizedekben le lett volna román nyelvre fordítva. Ezért valóban egy kicsit én is úgy érzem, hogy történelmi ez a pillanat, első, és remélhetőleg nem az utolsó. Tekintsük ezt inkább kiindulópontként, ahonnan elindulhatunk, és reméljük, hogy még több hasonló kezdeményezésnek örülhetünk a közeljövőben. A másik dolog, amiért nagyon fontos ez a fordítás, az a téma maga, konkrétan az erdélyi fejedelmek életpályájának bemutatása. Amikor az Erdélyi Fejedelemség koráról beszélünk, akkor tulajdonképpen egy önálló magyar államról van szó, amelyről román kollégáim is azt mondták, hogy meglehetősen kevéssé került az érdeklődés homlokterébe, vagy kicsit háttérbe szorították. Erről a korszakról ad információkat, olvasmányosan, érdekességeket magában foglalva a román olvasóközönségnek is, és valóban ezen fejedelmek mindegyikének az életútja a filmvászonra kívánkozik, annyira izgalmas és mozgalmas életpályákról beszélünk. Bízom benne, hogy talán így sikerül közelebb hozni a román olvasók számára is ezeket a fejedelmeket, és rajtuk keresztül magát az illető történelmi kort.

– Hogyan kezdődött ez a gyümölcsöző együttműködés és mennyi időt vett igénybe a teljes munkafolyamat?

– A kötet magyarul 2023-ban jelent meg, aztán egy évvel később a Szép Magyar Könyv díjátadóján a Magyar Művészeti Akadémia különdíjában részesült. Ezen a ponton ki kell emelni Nagy Attila  érdemeit, aki a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa, és könyvtervező grafikus, neki köszönhető végső soron, hogy a kiadvány vizuális tekintetben is egy különleges olvasói élményt nyújt. Úgy alakult, hogy 2024 februárjában alkalmam nyílt egyszer ellátogatni egy diákcsoporttal ide a gyulafehérvári Fejedelmek Palotájába, és akkor Doina Hendre asszony Robert Roman igazgató úr megbízásából felvetette az ötletet, hogy mi lenne, hogyha ez a könyv megjelenne románul is. Én persze nagyon örültem ennek a felkérésnek, és körülbelül másfél év megfeszített fordítói munkája révén jelenhetett meg és ülhetünk most itt a román nyelvű bemutatón. Közben megnyílt a Palotamúzeum is, és én úgy gondolom, hogy szükség volt valamilyen reprezentatívabb kiadványra, amellyel az egyes fejedelmek személyét be lehet mutatni, a múzeumi vezetők pedig megtalálták ezt a kötetet, ami egyébként önmagában pozitívum, mert ez azt is jelzi, hogy most már jobban figyelünk egymásra. Nagyon fontos ugyanis, hogy a román történészszakma felfigyel egy magyar nyelvű könyvre, ez korábban nem igazán volt jellemző. Ami minket, magyar történészeket illet, mi is rendszeresen figyeljük a Magyarországgal szomszédos országokban születő történelmi munkákat, legyen szó akár román, akár angol nyelven megjelenő értekezésekről, és tényleg bízom benne, hogy számos ilyen jellegű mű fordítása követni fogja az Erdélyi fejedelmeket, mert ahogy a bevezetőben Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese is elmondta, valóban fontos publikálni a szomszédosországok nyelvén is.  Persze, mi igyekszünk angolul is mindent kiadni, de kérdem én, ki az a középiskolai tanár, aki akár angolul vagy németül megjelent, ekkora terjedelmű, de akár kisebb lélegzetű művet is elolvas. Tehát én mélyen egyetértek azzal, hogy a szomszédos országok nyelvén, szlovákul, románul vagy akár lengyelül is kell publikálnunk, hogy az új kutatási eredmények, vagy összefoglaló művek eljussanak a nagyközönséghez is. Röviden összefoglalva, ebbe a gondolatkörbe, tendenciába illeszkedik ez a kötet.

– Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol muszáj feltennem azt a sarkalatos kérdést, aminek kapcsán a román történész szakma és a magyar történész szakma álláspontja, finoman fogalmazva, némileg eltér: mi a helyzet Mihály vajdával, akit a magyar és a nemzetközi történetírás nem tekint erdélyi fejedelemnek, miközben a román narratíva szerint az volt?

– Ez egy kardinális probléma, ezért én is azt gondolom, hogy rengeteg kritika fogja érni ezt a kötetet amiatt, hogy Mihály vajda nem szerepel az erdélyi fejedelmek sorában. Magyar történészek, történetírók konszenzuális véleménye az – és ez a saját véleményem is –, hogy Mihály vajda nem volt erdélyi fejedelem, hanem I. Rudolf német-római császár és magyar király katonai helytartója volt, ráadásul Mihály esetében az is sokatmondó, hogy ő saját magát sem nevezte sohasem fejedelemnek. Tehát ő a „locumtenens” kifejezést, a helytartó latin megfelelőjét használta saját magára vonatkoztatva, és hát miért nevezzünk valakit fejedelemnek, aki magát sem tartotta annak. De más, a fejedelmi ranghoz kötelezően tartozó közjogi elemek is hiányoztak az ő uralkodói pozíciójához. Ez nyilván egy nézetkülönbség, de amennyire a jelenlévő kollégáim felvilágosítottak, itt a Palotamúzeumban már azon a tituluson tüntetik fel Mihály vajdát, amit ő ténylegesen viselt, tehát az Erdély élén álló vezető személyiségek körében benne van, viszont nem nevezzük princepsnek, fejedelemnek.

– Ön szerint melyik lenne az a történelmi kor, amivel folytatni kellene ezt a most útjára indult – nevezzük a román és magyar történészszakma közötti együttműködésnek – kezdeményezést? Mit kellene következő lépésként lefordítani románra, és miért ne, mi lenne az a román történészek által vizsgált fejezet, ami a magyar közönség soraiban is érdeklődést válthat ki?

– Nos, ez egyszerre könnyű és nehéz kérdés. Könnyű, mert röviden azt mondhatnám: bármelyik korszakról megírt jó munka érdekes lehet számunkra. Általában az Erdély középkori és kora újkori történetének egyes korszakairól és kérdéseiről írott és angolul megjelent tanulmányokat, köteteket igyekszem követni, mivel nem tudok románul. Persze most már itt van nekünk a mesterséges intelligencia. Segíthet lefordítani a nem ismert nyelveken született írásokat. Nagyon sok izgalmas könyv jut eszembe: 2020-ban egy angol nyelvű kötetet adtunk ki (munkahelyem, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja jogelődje) Jagelló Izabella királynéról, ami magyarul sem jelent meg. Mi tagadás, utána kaptam néhány levelet, hogy miért nem adtuk ki magyarul is, sokakat érdekelt volna. Ez is jelzi, hogy nemzeti nyelveken kell publikálni, ha azt akarjuk, hogy a munkánk a lehető legszélesebb közönséghez eljusson. Ez a kötet például érdemes lenne a kiadásra. A román kollégák közül sokaknak a munkásságát igyekszem figyelemmel kísérni, nagyon izgalmasak a kora újkori moldvai, havasalföldi állapotokról írott műveik. De hirtelenjében inkább szerzőket tudnék említeni, akiknek a műveiből lehetne magyarul is kiadni, előre is elnézést kérve a felsorolásból most kimaradó kollégáktól: Maria Crăciun, Ovidiu Ghitta, a nemrégen elhunyt Violeta Barbu, Ana Dumitran, Ioan Drăgan, Ovidiu Cristea, Florin Ardelean, akik most eszembe jutnak. Vagy például Sorin Mitu magyarul megjelent könyvét azonnal megvettem valamelyik elmúlt évi budapesti Könyvhéten az erdélyi könyvkiadók sátránál.