Spike Lee lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke

Spike Lee amerikai rendező lesz a júliusban rendezendő 74. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentették be kedden a szervezők, hangsúlyozva, hogy a testületet először fogja vezetni fekete bőrű művész.

Spike Lee lett volna a 2020-as seregszemle zsűrijének elnöke, de a fesztivál többszöri halasztás után végül elmaradt a koronavírus-járvány miatt.

„Ígéretének megfelelően” Spike Lee ezért a 74. fesztiválon fogja betölteni a tisztséget, amelyet július 6. és 17. között rendeznek meg a francia Riviérán, s amelynek előkészületei már megkezdődtek azzal, hogy a válogató bizottság számos filmet megtekintett – írták közleményükben a szervezők. A hivatalos programot és a zsűri többi tagjának nevét júniusban teszik közzé.

A feketék jogaiért a filmjeiben is elkötelezetten küzdő, és a nagyközönség számára is népszerű alkotásokat készítő rendező felkérése a zsűri elnöki posztjára erős jelkép a világ egyik legjelentősebb fesztiváljának részéről. „A fáradhatatlan Spike Lee harminc éve élesen világítja meg kora problémáit, olyan modern formában, amely könnyed és szórakoztató” – hangsúlyozták a szervezők.

Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, hogy a kijelölt időpontban megrendezzék a cannes-i fesztivált, az egy év után a filmes világ legjelentősebb eseménye lehet, miután az elmúlt hónapokban a legjelentősebb filmfesztiválokat csak interneten tudták megtartani.

(Címlapkép: Spike Lee)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?