Múltfeldolgozás, kényelmetlen színház, kultikus Mácsai-előadás – zajlik a 10. HolnapUtán Fesztivál

Szerdán kezdődött és vasárnapig tart a HolnapUtán Fesztivál tizedik, jubileumi kiadása Nagyváradon. A Szigligeti Színház fesztiváljának öt napja alatt három ország hat társulatának hét produkcióját láthatja a közönség. Az előadásokon kívül könyvbemutatókkal és koncertekkel várja a látogatókat a HolnapUtán Fesztivál.

Április 29-én, délután 17 órától a Láthatáron Csoport felnőtteknek szóló színházi játéka, A megmentő lesz látható, amely egy egymástól elszakadt testvérpár történetén keresztül beszél a múltfeldolgozás lehetséges útjairól. Az előadást követően beszélgetést szerveznek, amelyen pszichológus segítségével beszélnek az előadásban felvetett témákról. A fesztivál harmadik napjának nagyszínpadi produkciója a Lars von Trier-filmből készült Dogville című előadás lesz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában. A tabudöntögetésről híres filmszerző darabjában egy kisváros brutális közösségét ismerhetjük meg. Az előadást tizennyolc éven felülieknek ajánljuk. A harmadik nap zárásaképp, 22 órától TRAiLA, azaz Trabalka Cecília színművész dj-szettjére várják az érdeklődőket a Lokálba.A megmentő

Április 30-án, szombaton, 15 órától Boros Kinga Kényelmetlen színház című tanulmánykötetének bemutatójára várják az érdeklődőket a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokába. „Érdemi munka Boros Kinga könyve. A szerző a magyar szakirodalom hosszú ideig kevéssé tárgyalt és feltárt területét igyekszik feltérképezni. A politikai színházat sokáig összekötötték Erwin Piscator és Bertolt Brecht nevével és munkásságával, a közelmúlttól pedig előszeretettel szűkítik a második nyilvánosság körére. Boros Kinga túllép ezeken a megközelítéseken, és A kényelmetlen színház kitágítja a politikus színház témakörét. Elméleti és történeti összegzései önmagukban is fontosak, számos új meglátást tartalmaznak, egyben megalapozzák a mű legértékesebb, a romániai, kiemelten a sepsiszentgyörgyi cenzúráról, „A Vigu-ügyről”, saját munkáiról (Stop the Tempo, 20/20, Terminus), valamint az alkalmazottként definiált színház erdélyi állapotáról szóló fejezeteket” – írja ajánlójában Nánay István színikritikus.

Ezt követően, 17 órától a Szigligeti Társulat nemrég bemutatott fekete komédiáját, Az öngyilkost láthatja a közönség. A darab főszereplője, Szemjon Podszekalnyikov az állástalan kispolgár, sértődékeny és jó étvágyú. Egy este kenőmájast szeretne enni, de a kirobbanó házastársi vitában olyan mélyen megsértődik, hogy végzetes döntésre szánja el magát. Ez a jelentéktelen helyzet indítja útnak azt a tébolyult versenyt, amelyben felvonul előttünk az értelmiség, a klérus, a művész, tulajdonképpen a teljes társadalom, hogy meggyőzze Podszekalnyikovot és minket arról, hogy nincs semmi fontosabb mint saját ügyük és személyük. Az estet 22 órától a Suhov és Jazzszigor dj-szettje zárja a Lokálban.

A fesztivál zárónapján, május 1-én, 17 órától a színház páholyelőcsarnokában mutatják be a legendás nagyváradi újságírónő, Implon Irén Színházi pódium című kötetét. Implon Irén, a nagyváradi kulturális újságírás megkerülhetetlen személyisége, 1975-ben egy éven keresztül heti rendszerességgel közölt rövid írásokat a Fáklya napilap Színházi pódium rovatában a nagyváradi színházban tevékenykedő alkotókról. A román és magyar színészekről, rendezőkről szóló, általában interjúkon, illetve a szerző páratlan színházi jártasságán alapuló írásokból most magyar–román kétnyelvű kötet született, amelyben a korabeli váradi teátrumi élet olyan nagy személyiségeit ismerheti meg közelebbről az olvasó, mint Szabó József „Ódzsa”, Miske László, Papp Magda, Alexandru Colpacci vagy a Cseke család, de olyan feltörekvő tehetségekkel is találkozhat, mint Hajdu Géza vagy éppen Kinda Péter. A kötetet Manolescu Gábor, Implon Irén fia szerkesztette, felelős kiadó a Szigligeti Kulturális és Jótékonysági Alapítvány, a kiadás támogatója pedig a Szigligeti Színház.Azt meséld el, Pista!

A könyvbemutatót követően Mácsai Pál Kossuth- és Jászai-díjas színművész, színházigazgató Azt meséld el, Pista! című kultikus előadását láthatja a nagyváradi közönség, amely Örkény István háborús visszaemlékezéseire alapszik.

Az előadásokról bővebben a holnaputan.szigligeti.ro oldalon olvashatnak. Az előadásokra jegyek a színházi jegypénztárakban, illetve online, a www.szigligeti.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?