Megjelent az Újvárad folyóirat júniusi száma

Újabb Műhely-számmal jelentkezik júniusban a Nagyváradon megjelenő Újvárad folyóirat.

Kormányos László tanulmánya Janus Pannonius latin nyelvű költőnk életével és a reneszánsz kori Várad művelődésével, továbbá annak utóéletével foglalkozik. Boka László két, kalandos sorsú, 1908-ban Nagyváradon készült Ady-fotó történetét idézi fel, Hogy látva lássanak? címmel. Néhány vonás Horváth Imre és Bélteky László barátságához címmel publikál hiánypótló értekezést Bakó Endre debreceni irodalomtörténész.

A magyar történelem az én falumban kezdődik a címe a 2007-ben Kőrössi P. József által Kányádi Sándor költővel készített életút beszélgetésnek. Kiss Jenő művelődésszervező, korábbi Kovászna megyei könyvtárigazgató portréját kínálja Gálfalvi Ágnes interjúja. Pénz költve vész, tartva tenyész címmel Lakatos Artur Lóránd indított a pénzügyi ismeretek világába vezető sorozatot.

A folyóirat már kapható a szokott könyvesboltokban és az újságárusoknál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?